A bajor vasúti forgalomirányító tiszt elismerte, hogy a telefonját nyomkodta, mielőtt szabad jelzést adott két egymás felé száguldó vonatnak február 9-én. A két szerelvény összeütközött a Münchentől mintegy 40 kilométerre délkeletre húzódó Holzkirchen-Rosenheim vasútvonal egy éles kanyarulatában, erdős területen. A balesetben 11 ember meghalt, 24-en súlyosan, 61-en könnyen megsérültek.
A baleset okozásával gyanúsított forgalomirányító tisztet
előzetes letartóztatásba helyezték kedden.
A 39 éves férfi kétszer is hibázott a traunsteini ügyészség szerint. Először kiadta a szabad jelzést a két egymással szemben haladó vonatnak Bad Aibling Kurpark vasútállomás és a Kolbermoor vasútállomás közötti egyvágányos szakaszra Amikor pedig észrevette a tévedést és figyelmeztetni akarta a vonatvezetőket, rossz gombot nyomott meg a forgalomirányító rendszer érintőképernyőjén.
A 39 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés, valamint a vasúti közlekedés veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt helyezték előzetes letartóztatásba. Bár azt elismerte, hogy a baleset előtti percekben játszott a mobiltelefonjával, de vitatja, hogy ez elvonta figyelmét a munkájáról.
A Bad Aibling-i a legsúlyosabb vonatbaleset Bajorországban 1975. június 8. óta.
Akkor Warngaunál összeütközött két gyorsvonat. A katasztrófában 41 ember halt meg. Németországban legutóbb 2011. január 29-én történt a keddihez foghatósan súlyos vonatszerencsétlenség, akkor a Magdeburg melletti Hordorfnál egy személyszállító vonat tehervonattal ütközött. Abban a balesetben tízen meghaltak, 23 ember megsérült.
Az eddigi legnagyobb németországi vonatszerencsétlenség 1998. június 3-án történt az alsó-szászországi Eschedénél, ahol kisiklott egy nagysebességű távolsági személyszállító vonat (ICE). A balesetben 101 ember meghalt és 88 súlyosan megsérült.
A Bajorországban balesetet szenvedett két motorvonat gyártásában Magyarország is részt vett. A nálunk is jól ismert Flirtök korszerűbb változatainak, a Flirt 3-asoknak a kocsiszekrényeit ugyanis részben a gyártó Stadler szolnoki üzemében állítják elő.