A petíció a hétvégén indult annak érdekében, hogy Nagy-Britannia a már bejelentett és Trump által elfogadott meghívás ellenére ne fogadja állami látogatáson, vagyis II. Erzsébet királynő vendégeként az amerikai elnököt. A meghívást Theresa May brit miniszterelnök adta át az uralkodó nevében múlt heti washingtoni látogatásán.
A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás aláíróinak száma hétfőn átlépte az egymilliót, és percenként több százan csatlakoznak a támogatókhoz. A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír.
A Downing Street szóvivője azonban hétfőn a BBC érdeklődésére közölte, hogy a brit kormány nem vonja vissza a meghívást, mivel ez "populista lépés" lenne, és "lerombolná" a kétoldalú kapcsolatok terén elért eredményeket. A miniszterelnöki hivatal illetékese szerint az Egyesült Államok "hatalmas, fontos szövetséges", és Londonnak "hosszú távra kell gondolkodnia".
Trump meghívása ellen számos brit politikus is tiltakozott, miután az amerikai elnök átmeneti korlátozásokat és tilalmakat rendelt el egyes muszlim többségű országok állampolgárainak amerikai beutazásában.
Az állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan a brit uralkodó vendégei, és a királynő valamelyik rezidenciáján, a londoni Buckingham-palotában vagy a windsori kastélyban szállásolják el őket. Évente legfeljebb egy vagy két – igen ritka esetben három – alkalommal hív meg külföldi államfőt az udvar, és a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít egy ilyen invitálás.
Az amerikai elnököknek – tekintettel a két ország közötti, sokat emlegetett "különleges viszonyra" – hivatali idejükben egyszer kijár ez a megtiszteltetés. II. Erzsébet királynő uralkodásának 65 évvel ezelőtti kezdete óta Lyndon Johnson kivételével mindegyik amerikai elnökkel találkozott.