Az amerikai konzervatív hírtelevízió a Wall Street Journal névtelen informátoraira hivatkozva azt írja, hogy a titkosszolgálat korábban már lehallgatott beszélgetéseket, ahol az orosz szankciókról beszélgettek. Flynn arról győzködte az orosz nagykövetet, hogy kormánya ne "reagálja túl" a távozó elnök, Barack Obama szankcióit, amelyeket az amerikai választások állítólagos befolyásolása miatt vezetett be. Végül Vlagyimir Putyin valóban szokatlanul visszafogottan reagált.
Azt nem tudni, hogy Flynn mit mondott a találkozóról az FBI-ügynököknek, de az amerikai törvények szerint bűncselekmény, ha egy szövetségi nyomozónak valaki nem az igazat mondja.
Az FBI nyomozói és Flynn a Fox News szerint január 23. után találkoztak. Ennek azért van jelentősége, mert Sean Spicer fehér házi szóvivő ezen a napon újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Flynn nem beszélt a szankciókról az orosz nagykövettel. Vagyis a Fehér Ház szóvivője valóban nem tudhatott erről január 23-án.
Nem sokkal a lemondása előtt Flynn újságíróknak azt mondta, hogy konkrétan a szankciókról és annak visszavonásáról nem volt szó. "A 35 fickóról beszéltünk, akiket kidobtak. Alapvetően arról volt szó, hogy: nézd, tudjuk, hogy ez történt. Mindent felül fogunk vizsgálni. Semmi olyat nem mondtam, hogy felülvizsgáljuk a szankciókat, vagy ilyesmi" - mondta a lemondott nemzetbiztonsági főtanácsadó.
Donald Trump az orosz ügyről azt mondta, hogy teljes abszurdum, az egész egy kitaláció. Reagált a New York Times cikkére is. Szerintük vannak olyan lehallgatott telefonbeszélgetések, amelyek bizonyítják, hogy a kampánystábnak volt kapcsolata az orosz titkosszolgálattal. Igaz, a liberális, Trump-ellenes napilap semmilyen bizonyítékkal nem szolgált.
Hogy ők kerültek volna túl közel Oroszországhoz, arra Trump azt mondta, hogy a Krím-félsziget éppen a demokrata elődje, Obama alatt került Oroszországhoz. Felteszi a kérdést Trump:
ezek szerint túl puha volt Obama?
Az amerikai elnök a Twitteren arról is írt, hogy a titkosszolgálat úgy szórja az információkat, ahogy más a cukorkákat szokta. Ennek az az oka, hogy a bukott demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton és kampánystábjának hibáit akarják ellensúlyozni, elfedni. Ezt a gátlástalan akciót Trump Amerika-ellenesnek nevezte.