Sajtótájékoztatóján Stoltenberg arról beszélt, hogy a NATO-nak számos kihívással kell megküzdenie a mai megváltozott, kihívásokkal teli biztonsági környezetben, de továbbra is nagy szükség van a katonai szövetségre. Bennfentesek szerint a NATO szerdán kezdődő kétnapos ülése főként James Mattis új amerikai védelmi miniszter bemutatkozása miatt fontos, aki várhatóan ismertetni fogja a nemrég hivatalba lépett, Donald Trump vezette kormányzat elképzeléseit.
A főtitkár hangsúlyozta, a NATO fordulóponthoz érkezett a kiadáscsökkentés évei után, tavaly ugyanis 3,8 százalékkal, nagyjából 10 milliárd dollárral emelkedtek az európai szövetségesek és Kanada katonai kiadása az azt megelőző évhez képest. Mint mondta, ez jelentősen meghaladja a várakozásokat, de további erőfeszítésekre van szükség, mivel kulcsfontosságú a védelmi költségvetések növelése. Elmondta, úgy látja hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO mellett, Donald Trump azonban mindkét telefonbeszélgetésük során a védelmi kiadások emelésének, a tisztességes tehermegosztásnak a fontosságát hangsúlyozta.
A tagállamok korábban vállalták, hogy a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani. Ezt 2016-ben csak öt NATO-ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - teljesítette. Stoltenberg azonban felhívta a figyelmet, hogy Lettország, Litvánia és Románia is közelíti az elvárt szintet.