A holland uralkodó elképedt az Irma hurrikán pusztítása láttán

Vilmos Sándor holland király
Vilmos Sándor holland királyt megrendítették a látottak
Vágólapra másolva!
Felmérhetetlen pusztítást végzett az Irma hurrikán a karib-tengeri Szent Márton-sziget Hollandiához tartozó déli részén (Sint Maarten) - jelentette ki Vilmos Sándor holland király kedden a katasztrófa helyszínén.
Vágólapra másolva!

- közölte a láthatólag megrendült uralkodó Sint Maarten fővárosában, Philipsburgban a holland közszolgálati televízióval.

- hangsúlyozta Vilmos Sándor holland uralkodó, aki segítséget ígért az újjáépítéshez.

Vilmos Sándor holland királyt megrendítették a látottak Forrás: MTI/EPA/Bas Czerwinski

A király egyébként két térségbeli holland külbirtokra, Saba és Sint Eustatius szigetére is ellátogat, amelyeken noha enyhébben, de szintén végigsöpört az Irma hurrikán.

A holland vöröskereszt arról számolt be kedden, hogy becsléseik szerint az Irma nagyjából az egyharmadát elpusztította, a 90 százalékát pedig megrongálta a Szent Márton-szigeten lévő épületeknek.

A holland védelmi minisztérium által közreadott légi felvétel a pusztítás nyomairól az Irma hurrikán elvonulása után Szent Márton-szigeteken, Philipsburgban 2017. szeptember 6-án. Forrás: MTI/EPA/ANP/Gerben Van Es

A kár nagyobb, mint korábban gondoltuk - írta közleményében Vöröskereszt, hozzátéve, hogy a sziget holland részén négy halálos áldozatról tudnak.

A helyszínen a holland hadsereg is jelen van. Repülőgépekkel és hajókkal látják el a terület lakóit, ötszáz katona pedig rendfenntartói feladatokat végez.


A Szent Márton-sziget területe 90 négyzetkilométer, és mintegy 77 ezren lakják. A sziget északi fele Franciaországhoz, a déli pedig Hollandiához tartozik.

Az Irma hurrikán hétfőn trópusi viharrá mérséklődött az Egyesült Államok délkeleti részén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!