Lopás, erőszak, drog: fiatalkorú migránsok terrorizálják Brest városát

Vágólapra másolva!
Brest központjában fiatalkorúakból álló migránsbandák lopnak, terrorizálják az embereket és drogot árulnak - írja a Valeurs Actuelles.
Vágólapra másolva!

Brest lakói több mint hat hónapja nem tudnak mit csinálni, hiszen

a korábban békés város központja, a Köztársaság tér lopások, erőszakos cselekedetek és kábítószer kereskedelem színhelye lett, amelyet fiatal migránsokból álló bandának tulajdonítanak a helyiek.

Mint ahogy az Ouest France nevű francia napilapban is megjelent: a rendőrök, a kereskedők, az ügyészség és az ellenzéki képviselők is felhívták arra a figyelmet, hogy

szeptember óta kialakult egy nem biztonságos zóna a városban.

Stéphane Andry, a rendőrségi szakszervezeti szövetség képviselője kiemelte, hogy szervezett csoportokról van szó, akik rendkívül erőszakosak.

Illusztráció Forrás: Valeurs Actuelles

A rendőrök és képviselők bevallották, tehetetlenek a migránsbandákkal szemben

A lap információi szerint a város nyilvános mosdóit be kellett zárni, hogy véget vessenek az egyre növekvő agressziónak. Ugyanis

a migránsbandák bekényszerítették a járókelőket ezekbe a nyilvános mosdókba, hogy ott megverjék őket és elvegyék áldozataiktól a különböző értéktárgyaikat.

„Az embernek az a benyomása, mintha egy kanállal kellene a tengert kiüríteni. Más városokkal kell együttműködnünk, akik hasonló jelenséget tapasztaltak" – nyilatkozta az Ouest France újságnak Yann Guével, a város alpolgármestere.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!