A kisbuszban afgán, pakisztáni és iráni illegális bevándorlók utaztak. Az ütközés következtében többen kirepültek a járműből. A szerencsétlenséget súlyosbította, hogy egy másik kisbusz átgázolt rajtuk.
Az első kisbusz 14 embert szállíthatott volna, ennek ellenére több mint 50-en utaztak benne.
Az utasok illegális úton léptek be Törökországba Irán felől. A jármű sofőrje szintén meghalt, kilétét egyelőre nem tudták megállapítani.
A második kisbuszban ugyancsak illegális bevándorlók utaztak.
A tragikus baleset az Igdirt Kars tartománnyal összekötő főúton történt, közel az igdiri polgári repülőtér bejáratához.
A hatóságok mentőket, tűzoltókat, katasztrófaelhárítókat és csendőröket is a helyszínre vezényeltek.
Mire a lángra lobbant kisbuszt eloltották, már teljesen kiégett.
A migránsokat az igdiri állami kórházba vitték. Több sérültnek súlyos az állapota.
Igdir tartomány kormányzója, Enver Ünlü a baleset helyszínén tett nyilatkozatában elmondta: Igdirben gyakori jelenség az embercsempészet. A környező falvakból az ellenőrző pontok kikerülésével gyűjtik össze az illegális bevándorlókat, és az éjszaka leple alatt Karsba, valamint Erzurum tartományba viszik tovább őket. "Annak ellenére, hogy a csendőrség és a rendőrség minden intézkedést megtesz, sajnos száz százalékban nem tudja ezt megelőzni" - fogalmazott.