Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa, Jeszenszky Zsolt „politikai hobbista” és Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírója az adásban talpig gyászruhában jelentek meg a vasárnap lezajlott EP-választások várható hatását elemző Keménymagban, ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt.
Mondj egy példát, 52 százalékkal eddig ki nyert választást?
– tette fel az ironikus kérdést Jeszenszky Zsolt. Apáti Bence hozzátette: ez várható volt, mert amikor Orbán Viktor elkezdett „elszigetelődni”, onnantól kezdve a műsor vendégei többször elmondták, hogy neki és a Fidesznek is vége.
A műsor folytatásában is hasonló szarkasztikus hangnemben fejtegették, hogy
a „csúfos, 52 százalékos vereség” például Nagy-Britanniában azt eredményezné, hogy ha minden körzetben ennyit kap az ottani kormánypárt, akkor 100 százalékban övék a hatalom a brit parlamentben.
Macront a franciák 30 százaléka sem támogatta, mégis a kétharmadnál nagyobb arányú hatalom állt mögé
– mondta Jeszenszky Zsolt.
A leszerepelt magyar ellenzék egyik legnagyobb vesztese az MSZP, ahol eldöntetlen még, hogy a megmaradt egyetlen EP-mandátumukat Szanyi Tibor vagy Ujhelyi István fogja megkapni, és emiatt igen nagy párton belüli küzdelem várható.
Az ellenzék folyamatosan az arányos választási rendszert hiányolta, de úgy néz ki, hogy még ebben is kudarcot kudarcra halmoznak – vélekedett Jeszenszky Zsolt.
A teljes adást itt nézheti meg: