Legalább 60 ember meghalt, és 70 megsérült, miután felrobbant egy üzemanyag-szállító tartálykocsi Tanzániában - jelentette a helyi média.
Az eset a fővárostól, Dar es Salaamtól mintegy 200 kilométerre nyugatra történt, Morogoro városában.
A tartálykocsi balesetben felborult, amikor el akart kerülni egy ütközést egy mopeddel, és az üzemanyag kezdett kiömleni belőle. Az emberek kannákba gyűjtötték az üzemanyagot, ekkor robbant be a teherautó.
A szemtanúk szerint a robbanás akkor történt, amikor egy férfi rágyújtott a felborult tartálykocsi mellett. Az áldozatok zöme motorkerékpáros, taxisofőr és környékbeli lakos
- mondta Willbrod Matafungwa helyi rendőrparancsnok.
Mivel a robbanás zsúfolt helyen történt, olyanak is vannak köztük, akik nem gyűjtöttek üzemanyagot, hanem csak a közelben voltak.
A sérültek mentését nehezítette, hogy hatalmas tűz keletkezett a robbanás után, és sűrű fekete füst lepte el a környéket. A közösségi médiában megjelent felvételeken szénné égett holttesteket lehet látni.
Az idén több ilyen eset történt az afrikai kontinensen. Májusban Nigerben legalább 58-an haltak meg hasonló körülmények között, és a múlt hónapban is történt hasonló eset Nigériában, akkor mintegy ötvenen haltak meg.