A parti őrség a Twitteren közölte, hogy több mentőcsónakokat, helikoptereket indítottak a helyszínre, hogy kimentsék a Santa Cruz partjainál bajba jutott több mint harminc embert. A hajó körülbelül hajnali fél négykor gyulladt ki, és körülbelül 20 méterre volt a szigettől.
"Az értesülések szerint a hajó lángokban áll" – közölte a parti őrség.
A hatóságok attól tartanak, hogy a szerencsétlenségnek esetleg több halálos áldozata van – közölte Bill Nash, Ventura megye közigazgatásának szóvivője. "Ez egy nagy hajó, és tudjuk, hogy sok halottunk van. A pontos szám nem áll a rendelkezésemre"
Aaron Bemis, a parti őrség parancsnoka kijelentette: nem tudja megerősíteni, hogy halottak vannak.
A legénység öt tagja ki tudott szállni, mert a fő kabinban tartózkodott, egyikük könnyebben megsérült – nyilatkozta. "A 33 utas a hajóhídon tartózkodott. Az elsődleges értesülések szerint a tűz csapdájába kerültek".
"A tűz olyan heves volt, hogy még az oltás után sem tudtak a fedélzetre menni és a túlélők után kutatni" – tette hozzá a szóvivő.
Ventura megye tűzoltósága viszont megerősítette, hogy
többen meghaltak, de nem tudta közölni az áldozatok pontos számát.
A 33 méter hosszú, Conception nevű kereskedelmi hajó szombaton hajózott ki, és hétfőn kellett volna visszatérnie.