A város Budapestről elnevezett egyik központi terén felállított szobor avatási ünnepségén mondott beszédében Gulyás Gergely a többi között hangsúlyozta, hogy II. Rákóczi Ferenc itt lépett magyar földre, és itt köszönt el hozzá mindvégig hű híveitől.
Példája velünk és máig hat, a szobra nem valaki vagy valakik ellen, hanem valakiért vagy valakikért áll. II. Rákóczi Ferenc nemcsak a magyarság hőse, nemcsak Kárpátalja minden nemzetéé, amelyek kiálltak a közösség védelmében, hanem minden szabadságszerető emberé, mindenkié, akinek számít az emberi méltóság, az anyanyelv használata és az anyanyelven való oktatás lehetősége, a jogállam, az önbecsülés és a tisztelet értékei. Mindenkié, aki tudja, hogy nem élhetünk egymás ellenében, csak együtt
- mondta ünnepi köszöntőjében a miniszter, aki hozzátette: a Rákóczi-szobor arra figyelmeztet, hogy ki kell állnunk önmagunkért és egymásért.
Magyarország ennek szellemében vesz részt a nemzetközi életben, és azt szeretné, már csak a kárpátaljai magyarság érdekében is, hogy Ukrajna számára is nyitva lenne az út a NATO-ba és az Európai Unióba.
Mindenkire számítunk, és mindenki számíthat ránk, aki meg kívánja adni szövetségeseinek mindazt, amit a maga számára is szeretne megkapni, beleértve az emberi jogok, a szabad anyanyelvhasználat és anyanyelvű oktatás jogának tiszteletben tartását
- mondta Gulyás Gergely, aki beszédében kiemelte, hogy
a kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, hogy építő és alkotó részese az országnak, amelyben él. A kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van szülőföldjén.
Bízhatunk mi is abban, amit a nagyságos fejedelem íratott a zászlajára. Isten az igaz ügyet nem hagyja el
- zárta beszédét a miniszter. Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntőjében azt emelte ki, hogy Rákóczi Ferenc talapzattal együtt több mint hat méter magas szobra, Győrfi Lajos, Püspökladányban élő szobrász alkotása a város új jelképe, zarándokhely lesz. Felállítása a Rákóczi emlékévben megerősíti a helyi közösséget, és nem gyengíti Ukrajnát. Köszönetet mondott a szobrászművész mellett a magyar kormánynak a szoborállításhoz nyújtott támogatásért, Grezsa István miniszteri biztosnak a kezdeményezés megvalósításában vállalt közreműködésért.
Brenzovics László, a szoborállítást Beregszász polgármesteri hivatalával közösen kezdeményező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beszédében elmondta:
II. Rákóczi Ferenc lovas szobrának a felállításával a beregszásziak 126 éves álma valósult meg, hiszen a város lakossága ennyi évvel ezelőtt indított gyűjtést a nagyságos fejedelem alakjának köztéri megörökítésére, de a történelemnek a térséget sújtó fordulatai miatt ez csak most teljesedhetett be.
Rákóczi egyértelműen vidékünk hőse, nemzetiségtől függetlenül, alakja, szabadságért folytatott küzdelme évszázadok óta él a nép emlékezetében, szobra tehát méltó helyre került
- mutatott rá a KMKSZ elnöke.