Sajtótájékoztató híján hírügynökségek a találkozó rövid, sajtónyilvános részére hegyezték ki tudósításaikat, idézve Trump kijelentését, hogy "kiváló eredményeket" vár a találkozótól, és a kereskedelmi kérdéseken kívül a leszerelésről is szó lesz rajta.
A tárgyalások szívélyes hangulatban kezdődtek, és amikor újságírók azt firtatták Trumptól, kérni fogja-e a tárgyalópartnerét arra, hogy Oroszország ne avatkozzon be az amerikai választásba, az amerikai elnök azonnal eleget tett a kérésnek, mutatóujját felemelve kétszer is arra intette Putyint, hogy ezt ne tegyék.
"Igen, természetesen kérni fogom. Nem avatkozzanak be a választásba, kérem! Ne avatkozzanak be a választásba!" – mondta Trump. A fényképezőgépek sűrű kattogása miatt ezt alig lehetett hallani, de Trump persze inkább tréfának szánta ezt, és gesztusával mosolyt csalt Putyin arcára.
Az amerikai-orosz kapcsolatok évekkel ezelőtt, még Barack Obama elnöksége idején leszállóágba kerültek, és erősen rontott rajtuk az, hogy Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától a Krímet, majd Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőknek nyújtott támogatást a szíriai konfliktusban, gyakorlatilag eldöntve ezzel a háború kimenetelét.
Putyin egy nem régi tévéinterjújában úgy fogalmazott, hogy a kétoldalú viszony "egyre rosszabb és rosszabb".
A Trumppal folytatott megbeszélés után Putyin tárgyalóasztalhoz ült Theresa May leköszönő brit miniszterelnökkel, és más országok vezetőivel is megbeszélést folytat majd. A kétnapos oszakai csúcson Trump is több fontos találkozót bonyolít le, tárgyalni fog a többi között Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Angela Markel német kancellárral is.