Donald Trump azt mondta, hogy a célzott támadást az ő parancsára hajtották végre.
Szulejmáni rémuralmának vége
– mondta.
Az elnök közlése szerint Szulejmáni küszöbön álló merényleteket és aljas támadásokat tervezett amerikai katonák és diplomaták ellen. Mint mondta, a korábban iraki célpontok elleni támadásokat és a bagdadi nagykövetség elleni akciót szintén ő (Szulejmáni) irányította, sőt, ő vezette a teheráni kormányzat elleni korábbi tüntetések elfojtását is.
Donald Trump azt mondta, az iráni rezsim agressziójának a térségben - beleértve az általa támogatottak destabilizáló tevékenységét is - véget kell érnie és most kell véget érnie.
Washington azért hajtott végre célzott támadást Bagdadban, hogy megelőzzön, és ne megindítson egy háborút. Nem törekszünk rendszerváltoztatásra Iránban
– mondta, és egyúttal mély tiszteletéről biztosította az irániakat.
Trump ismét elmondta, hogy kész és felkészült bármilyen akcióra annak érdekében, hogy megvédje az amerikaiakat.
Beszéde előtt nem sokkal Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője Washingtonban közleményt adott ki, amelyben tudatta: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett Mohammad el-Halboszival, a bagdadi parlament elnökével. A közlemény szerint a két politikus egyetértett abban, hogy csökkenteni kell a feszültséget Irakban és az egész térségben.
Közben a Fehér Ház egyik tisztségviselője újságírókkal közölte, hogy
az amerikai kormányzat a Kazáli Hálózat nevű iraki síita paramilitáris csoport terrorista szervezetté nyilvánítására készül.
A Pentagon (védelmi minisztérium) megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kormány újabb katonákat küld a térségbe. A tárca szóvivője szerint a katonákat Kuvaitba telepítik.