A Pressalert.ro helyi portál szerint a szobában, ahol a négy kisgyerek volt, akkor keletkezett a tűz, amikor a 14 éves fiú
a konyhába ment, hogy tejet melegítsen a kistestvérének.
Amikor visszatért, olyan sűrű füst fogadta, hogy nem tudott bemenni a hálószobába. Ő riasztotta a szomszédokat, akik azonnal hívták a tűzoltókat. Ekkorra azonban a tűz már kiterjedt a ház tetőzetére is.
A túlélő gyereket, a hívására hazaérkező édesanyát és két szomszédjukat is
sokkos állapotban szállították kórházba.
Az egyik szomszéd a portálnak elmondta: az édesanya gyakran hagyta magukra a gyerekeket, ezért a szomszédok fel is jelentették a rendőrségen. A feljelentésnek azonban nem lett következménye.