Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea Japán felé
![KIM Dzsong Un](https://cdn.origo.hu/2023/12/bBO-gN2ur6tKUMjnjnpPvu570IyQJ2iYbNsmggVMotY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzczOGM5NDg5OGM5MzRhODlhMGFlODY4ZjliMzFiMjUy.webp)
A Yonhap dél-koreai hírügynökség által idézett közlemény szerint a rakétákat a fővárostól, Phenjantól északra fekvő tartományból lőtték ki. A japán parti őrség tudomása szerint a rakéták Japán kizárólagos gazdasági övezetén
kívül csapódtak a tengerbe,
a Koreai-félszigettől keletre.
Ez már a harmadik észak-koreai rakétakísérlet három hét leforgása alatt, a világtól elszigetelődött kommunista ország március 2-án és 9-én is tesztelt rakétákat. A legutóbbi kísérlet során három rakétát lőttek ki a keleti partvidéken található Szondok katonai gyakorlótérről, ugyanonnan, ahonnan Észak-Korea tavaly augusztusban végrehajtotta "szupernagy" rakéta-sorozatvetőjének első ismert tesztjét.
A phenjani kommunista rezsim
tavaly 13 alkalommal végzett kísérleti rakétaindítást,
miközben a nukleáris fegyvereinek leszereléséről az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásai megrekedtek. Újévi üzenetében az ország vezetője, Kim Dzsongun azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is.
Szakértők arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.