Az eset még szombaton éjjel történt egy Koppenhágától nagyjából 60 km-re lévő haslevi iskolában.
Négy migráns későn este megtámadott egy 15 éves lányt, közülük hárman megerőszakolták, a negyedik pedig videóra vette az aktust.
A rendőrök még vasárnap elkapták a fiatalokat, a Næstvedben tartott gyorsított bírósági tárgyalás után pedig
négyheti előzetesbe kerültek.
A Den Korte Avis című dán napilap jelentése szerint
a négy elkövető közül három bevándorló, míg a negyedik dán állampolgár.
Egyelőre annyit tudni róluk, hogy az egyikük 19, ketten közülük 18, a negyedik személy pedig 17 éves.
Utóbbit egyébként egy kurd tolmács segítségével hallgatták ki.
A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy előre megállapodtak a csoportos nemi erőszak elkövetésében. A kihallgatás során hárman azt állították, hogy a lány beleegyezett a szexbe.
A lap szerint egyelőre nem világos, hogy a banda mikor és hogyan verődött össze, és hogy a három külföldi tettes milyen jogcímen lakik Dániában. Mindezt majd a nyomozásnak kell kiderítenie.
Az azonban már biztos, hogy
az egyiküket jól ismerte a rendőrség, mert a priuszában erőszak, rablás, zsarolás és tanú megfenyegetése is szerepelt
– tudta meg a dán TV2 csatorna.
A Dél-Dániai Egyetem tavaly megjelent becslése szerint
2017-ben 24 000 nőt, illetve lányt ért erőszakos cselekedet.
Ugyanakkor rendőrséghez mindössze 890 esetben fordultak. Ebből 535 esetben indítottak büntetőeljárást, és csak 94-ben hoztak ítéletet.