Orosz és kínai vakcinával is lehet küzdeni a járvány ellen

Moszkva, 2021. január 19. Az új koronavírus ellen kifejlesztett orosz oltóanyagot, a Szputnyik V-t készül beadni egy nővér a moszkvai GUM áruházban létesített oltóközpontban 2021. január 19-én. MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
Vágólapra másolva!
Akár orosz és kínai vakcinával is lehet küzdeni a koronavírus-járvány ellen, mert nem a szérum származási helye a döntő, hanem a hatékonysága és a biztonságossága - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter egy vasárnapi interjúban.
Vágólapra másolva!

Jens Spahn a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapban közölt interjúban arra a kérdésre, hogy mit szól orosz vagy kínai fejlesztésű oltóanyagok európai használata ellen, kifejtette, hogy nincs akadálya az ilyen készítmények használatának, ha van hozzájuk az Európai Unió előírásainak megfelelő engedély.

- tette hozzá a miniszter.

A Németországban a vakcinahiány miatt lassan beinduló oltási kampány körüli bosszúságokról elmondta, hogy valóban nem minden optimális, és

a hiány és az oltási időpontok kiosztásának módja sokakat idegesít.

Ez érthető, a gondokról pedig beszélni kell, és mindent meg kell tenni a megoldásukért, de szűklátókörű megközelítés lenne csak ezekre a kezdeti nehézségekre összpontosítani.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy éppen leküzdünk egy természeti katasztrófát a tudomány eszközeivel, és így valószínűleg az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványa lesz a leggyorsabban ellenőrzés alá vont világjárvány az emberiség történetében - fejtette ki Jens Spahn, aláhúzva:

nagyon nagy érték, hogy tizenkét hónappal a vírus felbukkanása után már vannak hatékony oltóanyagok, méghozzá milliós nagyságrendben.

Az új koronavírus ellen kifejlesztett orosz oltóanyag, a Szputnyik V Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Hozzátette: az egész ügyet arról az oldalról is meg lehet közelíteni, hogy az oltási kampányt a világ 194 országa közül még 50-ben sem kezdték el, és Németország az oltás lehetőségével rendelkező kiváltságos országok közé tartozik.

Megjegyezte: nincs oltás számos régóta ismert vírus, például a AIDS-et okozó HIV ellen, a SARS-CoV-2 esetében pedig egészen tavaly novemberig nem lehetett tudni, hogy lesz-e hatékony oltóanyag.

Németországban a napokban volt a SARS-CoV-2 megjelenésének első évfordulója - az első fertőződést 2020. január 28-án regisztrálták -, amellyel kapcsolatban az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: meggyőződése szerint a második évforduló már egészen más lesz, mert 2021-ben sikerül ellenőrzés alá vonni a járványt az oltásokkal, és azzal, hogy a vakcinát hozzá lehet igazítani a vírus új mutációihoz.
A járvány tavaly ősszel kibontakozott második hulláma levonulóban van Németországban. A legfontosabb járványhelyzeti mutatóként számon tartott úgynevezett hétnapi incidencia (fertőzésgyakoriság) - az előző hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma - csütörtökön süllyedt először 100 alá tavaly október óta, és vasárnap 90,2 volt a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint.

Ez a mutató január közepén még 130 felett állt. Az egyelőre február közepéig elrendelt országos zárlattal a kormány azt igyekszik elérni, hogy a mutató 50 alá süllyedjen, mert a fertőzési láncolatok feltárásán és megszakításán dolgozó helyi közegészségügyi hivatalok csak ebben az esetben tudják visszaszerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett.

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Matthias Bein

Az RKI vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 11 192 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 12 257-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 216 363 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 399 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 56 945-re emelkedett.
Védőoltást a SARS-Cov-2 ellen a lakosság nagyjából 2,5 százaléka, 2 317 158 ember kapott, közülük 461 701 embernek az oltás mindkét adagját beadták már.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!