Felrobbant egy ház Angliában, egy nő meghalt

Vágólapra másolva!
Egy családi házhoz riasztották a tűzoltókat még szerda éjjel a Manchester megyei Summerseat városába, miután robbanás történt az épületben. A törmelékek alatt egy nő holttestét találták, egy másik nőt és egy gyereket pedig kórházba vittek.
Vágólapra másolva!

A BBC azt írja, hogy a megyei rendőrség szóvivője szerint a robbanás után három ember sérüléseit látták el a mentők. A házban egy holttestet találtak, két sérültet pedig kórházba vittek.

Elővigyázatosságból

öt szomszédos házat kellett kiüríteni. A környéket kordonokkal zárták el.

Egyelőre a szakértők sem tudták megállapítani, mi okozhatta a robbanást, ahogyan a halálos áldozatot sem tudták még azonosítani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!