A kormány által előterjesztett, a szejmben október közepén gyorsított eljárásban megszavazott tervezetet szerdán a szenátus több ellenzéki módosítással visszaküldte az alsóháznak. A fő szenátusi módosításokat viszont pénteken a kormánypárti többségű szejm szavazta le, így most a törvény az eredetitől alig eltérő változatban az államfő elé kerül.
A törvény értelmében több mint 1,6 milliárd zlotyt (több mint 125 milliárd forintot) fordítanak a Fehéroroszországgal közös határ védelmének megerősítésére. A határon már eddig emelt két és fél méter magas, száznyolcvan kilométer hosszú szögesdrótkerítést mozgásérzékelőkkel és kamerákkal is felszerelt, faljellegű akadállyal helyettesítik.
A projekt technikai részleteit a pénteki bejelentés szerint rövid időn belül ismertetik.
A fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO) a szerdai szenátusi vitában a kormány tervezetében foglalt egyes megoldások ellen érvelt, többek között humanitárius okokra hivatkozva. A KO képviselői egyúttal aláhúzták, hogy a fehérorosz határszakasz védelme szerintük is szükséges.
Donald Tusk, a KO múlt szombaton megválasztott elnöke, pénteki sajtóértekezletén javasolta, hogy Lengyelország fogadja be azokat a migránsokat, akiknek sikerült átjutniuk a határvonalon, majd gyorsan vizsgálja meg a menedékjogi kérelmeket, és deportálja azokat, "akik a menedéket nem érdemlik meg".
A lengyel-fehérorosz szakaszon mintegy huszonhétezer határsértési kísérletet regisztráltak az év eleje óta, ezek többségét a határőrség meghiúsította. Az őrizetbe vett, majd őrzött lengyelországi központokban elhelyezett külföldiek száma körülbelül ezerhétszáz.
A Fehéroroszországgal határos térségben szeptembertől érvényben van a szejm által megszavazott rendkívüli állapot.