A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a NATO külügyminiszteri értekezletének második ülésnapján hangsúlyozta, hogy
az Európától délre, délkeletre eső területekről folyamatos a migrációs nyomás,
ami az ottani biztonsági kockázatok, alapvetően a terrorcselekmények számlájára írható.
Rámutatott, hogy az Európába irányuló migrációs áradat a jövőben tovább fog erősödni, amennyiben nem sikerül gátat szabni ezeknek a merényleteknek. A bevándorlók egy része a Földközi-tengeren, egy másik része pedig a Nyugat-Balkánon keresztül fog a kontinensre érkezni, és utóbbi esetben "további tömegek jelenhetnek meg Magyarország déli határánál".
– Európa biztonságának megvédése érdekében arra van szükség, hogy a NATO hatékonyan tudjon fellépni a déli szomszédság területén – figyelmeztetett.
Szijjártó Péter leszögezte: fejleszteni kell a déli partnerek képességeit, hogy eredményesebben nézhessenek szembe a biztonsági kihívásokkal. Kiemelte, hogy
Magyarország Jordániát, Libanont, Tunéziát és Egyiptomot is támogatja az állami struktúrák megerősítésében,
hogy így hatékonyabban vehessék fel a küzdelmet a terrorizmus ellen.
– A terrorizmus és a migráció között egyértelműen szoros összefüggés van, sajnos két tekintetben is – húzta alá. A merényletek ugyanis növelik a migrációs hullámok kialakulásának esélyét, amelyekben pedig a terroristák könnyedén megbújhatnak, és így eljuthatnak a világ távolabbi pontjaira, ahol veszélyt, biztonsági kihívásokat jelentenek - közölte a miniszter.
– Ezt Európában el kell kerülnünk, ezért a segítséget kell oda vinni, ahol a baj és a kihívások vannak, és nem a déli biztonsági fenyegetéseket kell importálni. Láthattuk már az elmúlt időszakban ennek a migrációs politikának a rendkívül negatív hatásait Európa nyugati felén – fejtette ki.