Többen is robbanásokról számoltak be a nyugat-ukrajnai Lviv városából - írja a BBC Ukrainian. A Kyiv Independent azt írja, hogy Lviv orosz rakétatámadások alatt áll. Eddig
két robbanásról számoltak be a városban.
A BBC megjegyezte, hogy ebben a városban tartózkodik a legtöbb sajtómunkás, és sok menekült erre próbálja elhagyni Ukrajnát.
A BBC egyelőre nem tudja megerősíteni a szemtanúk beszámolóit.
A lvivi robbanásokat Lengyelországban is hallani lehetett
a dpa német hírügynökség - lengyel-ukrán határon található Przemyslben lévő - egyik tudósítója szerint.
Ugyancsak robbanásokról számolt be Ivano-Frankivszk városából.
Ukrán sajtójelentések szerint komolyan megrongálódott az ország keleti felében található Szvjatohirszk kolostora egy orosz légicsapás következtében. Az Ukrainszka Pravda hírportál úgy tudja, szombaton este egy bomba csapódott be mintegy 50 méterre a kolostor bejáratától. A lökéshullám beszakította az ablakokat. Többen megsérültek, halálos áldozat nincs.
A Kyiv Independent írja, hogy Ukrajna-szerte légiriadót hirdettek. A légiriadó magyar idő szerint hajnali 3 óra körül kezdődött.
Donyeck térségében pedig Vuhledar ellen készül orosz offenzíva. A településről ukrán adatok szerint
KÉTSZÁZ EMBERT SIKERÜLT KIMENEKÍTENI SZOMBATON
- közölte vasárnapra virradóra az ukrán vezérkar.
Az ország déli felén az orosz hadsereg Volodimir Zelenszkij elnök szülővárosát, Krivij Rihet támadja - ukrán források szerint - eddig sikertelenül. A vezérkar ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az
OROSZ CSAPATOK GYENGE PONTOKAT KERESNEK AZ UKRÁN VÉDELMI VONALAKBAN ÉS CSAPATOKAT VONNAK ÖSSZE
a 600 ezer lakosú iparváros ostromára.
A dpa német hírügynökség hangsúlyozta, hogy nem tudta független forrásból megerősíteni az értesüléseket.
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes elmondta, a 400 ezres városból a sikertelen szombati evakuációt követően
VASÁRNAP ÚJABB HUMANITÁRIUS FOLYOSÓKAT NYITNAK.
Verescsuk szerint vizsgálják annak lehetőségét, hogy további folyosókat nyitnának Kijev, illetve Luhanszk megyéből.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint elmozdulás jelei láthatók az orosz tárgyalási pozícióban a makacs ukrán katonai ellenállás nyomán.
Most elkezdtek valamiről beszélni, és nem egyszerűen ultimátumokat támasztani
- mondta az ukrán elnök. Úgy fogalmazott: elégedett azzal, hogy több mint két éve Moszkva végre kész a párbeszédre.
Zelenszkij beszámolt arról is, hogy szombaton beszélt Naftali Bennettel az ukrán-orosz béketárgyalások kilátásairól. Egyben az izraeli kormányfő közbenjárását
KÉRTE MELITOPOL POLGÁRMESTERÉNEK KISZABADÍTÁSA ÉRDEKÉBEN, AKIT ÁLLÍTÓLAG OROSZ CSAPATOK EJTETTEK FOGLYUL.
Vlagyimir Putyin orosz elnök már pénteken pozitív fejleményekről beszélt a gyakorlatilag napi szinten tartott béketárgyalásokról. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszéléseket újabban online formátumban tartják.
Az ukrán hírszerzés szombat este a korábbi közlését pontosítva arról számolt be, hogy a Kijev régióban található Peremohából indult civil konvoj, amelyet tűz alá vettek az orosz csapatok, nem egy humanitárius folyosón haladt át.
A támadásban
HETEN MEGHALTAK, KÖZTÜK EGY GYEREK.
A sebesültek számát nem tudni. A támadást követően az orosz csapatok visszafordították a járműveket Peremohába, ahonnan azóta sem távozhattak a civilek - közölte a hírszerzés.
A Reuters hírügynökség kiemelte, hogy nem tudta független forrásból megerősíteni az értesülést, és egyelőre az orosz fél sem reagált.
A Fekete-tenger partján fekvő Mariupol nyugati része lángokban áll, és több tucat házban súlyos károk keletkeztek. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter még szombat éjjel megerősítette, hogy
A VÁROS TOVÁBBRA IS UKRÁN ELLENŐRZÉS ALATT ÁLL.
Szombaton újra megpróbálták evakuálni a lakosságot, de ötven busz a városban rekedt, mert a humanitárius folyosót lőtték az oroszok. Az ukrán fél az oroszokat vádolja a meghiúsult evakuáció miatt, míg az oroszok az ukránokat. Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes szerint
13 EZER CIVILT SIKERÜLT KIMENEKÍTENI A HARCI ÖVEZETEKBŐL.
Címlapi fotónk korábbi kép Lviv belvárosából.