Az ABC News azt írja, hogy egy eddig ismeretlen repülő objektum az éjszaka során Zágráb külvárosában, Jarunban lezuhant, majd ezután hangosan felrobbant.
A robbanásban senki nem sérült meg.
Egyes helyi jelentések szerint egy harcászati drón zuhant le, mások szerint egy kisrepülőről lehet szó. Egyelőre egyik forgatókönyvet sem erősítették meg a hatóságok.
Egyelőre azt tudni, hogy a robbanás nagyon hangos volt, az emberek az utcára menekültek. Itt egy óriási, háromméteres krátert találtak, és repülőgép-alkatrészeket szétszóródva a környéken egy jóval szélesebb területen. Két ejtőernyőt is találtak a helyszínen.
A robbanásban néhány autó is megrongálódott.
A rendőrség a nyomozás idejére lezárta a környéket. A Jutarnji azt írja, hogy a helyszínen megmérték a sugárzás szintjét, ami nem mutatott a normális szinthez képest emelkedést.
Az oldal meg nem erősített hírek szerint úgy tudja, hogy a roncsokon cirill betűk és egy vörös csillag is volt.
Szakértők szerint - a roncsok alapján - egy feltehetően Ukrajnából elindított, TU-141 típusú szovjet hadműveleti-harcászati felderítő robotrepülőgép zuhant le a horvát főváros területén - jelentette pénteken az Index.hr című helyi hírportál meg nem nevezett szakértőkre hivatkozva.
Az ügyben még nem szólalt meg az illetékes minisztérium.