Szerda óta legalább négy ember meghalt, köztük egy férfi, aki az elsodort autójában rekedt, valamint megfulladt egy idős házaspár
- közölte a rendőrség. Egy 68 éves nő szintén vízbe fulladt elárasztott otthona közelében, miután elhagyta a Szingapúrral határos déli Johor állam Segamat városának menekültközpontját.
Hat államból, főként Johorból közel
41 ezer lakost evakuáltak iskolákba és közösségi központokba, ahol vizet, élelmet és ruhát kaptak.
A helyi média és a közösségi oldalakon közzétett képek elárasztott utcákat, víz alá került autókat, vízzel teli házakat és elbarikádozott üzleteket mutattak.
A heves esőzések továbbra is folytatódnak, ami lassítja a mentési munkálatokat. A hatóságok
több mint 200 menekültszállást alakítottak ki az árvíz miatt kitelepített emberek számára
- közölte a helyi katasztrófavédelmi ügynökség.
Malajziának példátlan monszun esőzésekkel kell szembenéznie, amelyek szezonja az idén novemberben kezdődött. 2014-ben az ország eddigi legsúlyosabb áradásai 118 ezer embert kényszerítettek arra, hogy elhagyja otthonát.
Meenaksi Ráman, a Föld Barátai Malajzia társaság elnöke szerint
az esőzések mértéke szokatlan az évnek ebben az időszakában.
Hozzátette, hogy az erdőirtás és a természeti területek elvesztése felelős a talajerózióért és a folyók áradásáért a heves esőzések idején.
A meteorológiai szolgálat további esőzésekre figyelmeztetett a következő napokban,
főként a déli államokban. Azt is közölte, hogy az esős időszak áprilisig folytatódhat.