Továbbra sem tettek le a brüsszeli globalista eurokraták a nyílt társadalom bevezetéséről és az európai multikulturális társadalom disztópiájáról,
az Európai Unió asztalán ugyanis még mindig heti szinten jelen van a migrációs és menekültügyi paktum.
Ennek egy apró, de annál sarkosabb eleme az, hogy a tagállamok között szétosztják a kontinensre érkező migránsokat, egyfajta kötelező jelleggel. Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés parlamenti frakcióvezetője figyelmeztetett
Európa öngyilkossága lenne, ha az EU elfogadná és érvényesítené a migrációs és menekültügyi paktumot, mivel bevezetésével az 75 millióval több migráns özönlene Európába.
A vitatott tervezet most közelebb került a megvalósuláshoz, ugyanis az Európai Parlament 420 igen és 130 nem ellenében
elfogadta a paktum bevezetésére vonatkozó javaslatot.
Charlie Weimers, a Svéd Demokraták európai parlamenti képviselője figyelmeztetett,
a paktum érvényesítené a 2016 óta bevezetni kívánt migránskvótát, amelyet annak idején a hat évvel ezelőtti népszavazáson résztvevő magyar emberek nagy többsége elutasított.
Forrnak az indulatok Svédországban is a kvóta és a paktum kapcsán. A Svéd Demokraták ugyanis figyelmeztetnek,
készek akár támogatásukat is visszavonni a konzervatív kormánykoalíciótól, ha Svédország megszavazza a migrációs paktumot.
Bár a Svéd Demokraták hivatalosan nem részei a koalíciónak, a kormány a szavazataikra támaszkodik a törvények elfogadásában – így a párt nélkülözhetetlen a konzervatívok hatalmon tartásához.
A kormánynak meg kell állítania a svéd mérsékelt Tomas Tobé által az Európai Parlamentben kidolgozott migrációs paktumot. Ha nem, akkor nehezen látom, hogyan lehetne fenntartani az együttműködésünk alapjait
– írja egy Twitter-bejegyzésben a közösségi oldalán Mattias Karlsson, az SD politikusa.
Ugyancsak sarkos véleményt fogalmazott meg Jimmie Akesson, az SD vezetője, ugyancsak Twitteren.
nem fogadjuk el, hogy a svéd választók migrációs politikával kapcsolatos hatalmát más országok politikusainak és brüsszeli bürokratáknak adják át. Pont
- fogalmazott a közösségi médiában a szuverenista politikus.
Bár a tervezettel kapcsolatban nem az Európai Parlament mondja ki az utolsó szót, Ursula von der Leyen szintén a Twitteren jelezte, nem gördítenének akadályokat a paktum bevezetésével kapcsolatban.
A Bizottság sokszorosan kompromittálódott elnöke Twitter-bejegyzésében
kifejezetten üdvözölte a Parlament migránskvótákra vonatkozó határozatát.
A migránskvóták bevezetésével kapcsolatban elmondható,
nemes egyszerűséggel tönkretenné Európát, felesleges költségeket helyezne a energia- és szankciósválsággal terhelt tagállamokra, felborítaná a kulturális hagyományokat, vallási- és etnikai polgárháborúk szélére sodorná az európai országokat.