Belehalt a hőségbe egy motoros az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Egy motoros, aki egy csapat motorostársával együtt utazott, szombaton meghalt a hőségben a Death Valley Nemzeti Parkban. Az Egyesült Államok nagy részén továbbra is pokoli hőség tombol.
Vágólapra másolva!

Az ismeretlen motoros a hőség miatt halt meg, miközben egy hatfős csoport a Death Valley Nemzeti Parkon keresztül motorozott - közölték a hatóságok. Egy második motorost hőguta miatt kórházba szállítottak, míg a négy másik motorost a helyszínen látták el. 

A parkban szombaton 53,3 Celsius-fok volt a hőmérséklet. A hőség miatt nem tudott a helikopter sem repülni, hogy kórházba szállítsa a motorosokat.

A park igazgatósága közleményben azt írta:

Arra biztatjuk a látogatókat, hogy gondosan válasszák meg tevékenységeiket, és kerüljék a légkondicionált járművön vagy épületen kívül töltött hosszabb időt, amikor ilyen magas a hőmérséklet.

A meteorológiai szolgálat hőségre vonatkozó vörös figyelmeztetést adott ki vasárnap több régióra.

Extreme temperatures in Death Valley, California
Hőség a Death Valley-ben
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Nyugaton és a Csendes-óceán északnyugati részén tucatnyi helyen dőltek meg korábbi melegrekordok. 

A kaliforniai Redding városában 48 Celsius-fokot, míg Phoenixben vasárnap 33 Celsius-fokot mértek. Az oregoni Salemben vasárnap 39 fokot mértek, ami rekordot döntött, miközben a keleti parton elviselhetetlen páratartalom kínozta az embereket - írta a NYPost.

A Phoenixet is magában foglaló Maricopa megyében idén már legalább 13 megerősített haláleset történt a hőség miatt, és további 160 haláleset is a forró időjárással függ össze. 

A nyár még csak most kezdődik, a forróság nem fog elmúlni. A Death Valley-ben a héten akár 54 fok is lehet. A turisták a hőmérsékletet jelző táblákkal pózoltak.

A Földön valaha feljegyzett legmelegebb hőmérséklet 1913-ban 56 fok volt a Death Valleyben, bár egyes szakértők szerint ez a mérés nem volt pontos.

Extreme temperatures in Death Valley, California
A turisták a hőmérsékletet jelző táblákkal pózoltak
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A hőhullámok tetőzését várják idén

Washingtonban a rendkívüli hőség miatt már egy hónapja figyelmeztetés van érvényben. Az Egyesült Államok keleti részén is figyelmeztetés van érvényben, erről az Origo is beszámolt. A Nagy-tavak térségének keleti részén is hőségriasztás van érvényben.

Júniusban Washingtonban 38 fokot közelítő csúcshőmérsékletet mértek, míg Philadelphia és New York nagyvárosokban 35 fok körüli hőmérsékletet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!