Nem kérnek a turistákból a spanyolok, vízipisztolyokkal tüntettek a helyiek

Vágólapra másolva!
Körülbelül 2800 tüntető vonult ki Barcelona utcáira, és vízipisztolyokkal locsolták le a nyaralókat a legújabb turizmusellenes tüntetésen.
Vágólapra másolva!

Szombaton Barcelona-ban hatalmas tömeg vonult végig az utcákon. A helyiek tüntetést szerveztek, plakátokkal és vízipisztolyokkal tüntettek.
Az egyik fotón, amely a tüntetésen készült, két nő látható, amint éppen vízipisztolyt szegez a turistákra. Néhány szerencsétlen nyaralót le is fújtak, a turisták pedig elmenekültek a helyszínről.

A tüntetők "Barcelona nem eladó" és "A turisták menjenek haza" feliratú táblákkal közlekedtek a város népszerű turisztikai pontjain.

Az indíték a jelenlegi barcelonai lakhatási válság, amely a hírek szerint az elmúlt évtizedben 68 százalékkal növelte a lakásárakat. A bérleti díjak júniusban 18 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest az olyan turistavárosokban, mint Barcelona és Madrid. A helyiek egy része a turistákat okolja a növekvő árakért, ami felháborodást váltott ki, és tiltakozásokhoz vezetett.

Juame Collboni, Barcelona polgármestere júniusban bejelentette, hogy 2028-ig fokozatosan megszünteti a rövid távú bérbeadást. Ezt a hatóságok meglehetősen szélsőséges és váratlan lépésnek tekintették. Sokan azonban még mindig úgy érzik, hogy a városban nem élveznek prioritást a helyiek, és nem tesznek eleget a turizmus és a lakosok közötti egyensúly megteremtéséért.
 

Az egyik helyi lakos  így nyilatkozott: 

A helyi boltok bezárnak, hogy helyet adjanak olyan üzleteknek, amelyek nem szolgálják a környékbeliek igényeit. Az emberek nem engedhetik meg maguknak a magas bérleti díjakat.

Egy másik lakos, Jordi Guiu azt mondta: 

Semmi bajom a turizmussal, de itt Barcelonában szenvedünk a túlzott turizmus miatt, amely élhetetlenné tette a városunkat.

Barcelona tavaly több mint 12 millió turistát vonzott, a helyi hatóságok jelentése szerint.
 

A "tömegturizmus negatív hatásainak" orvoslására tett kísérletként a Collboni polgármester által vezetett városi tanács néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy betiltja a turisták számára történő lakáskiadást. Collboni úr döntése jogi csatározásra ösztönözhet, mivel egyes turisztikai cégek úgy vélik, hogy ez táplálhatja a feketepiacot.

A turisták elleni harag egyre jobban lharapózik Spanyolországban, és várhatóan idén nyáron Mallorcán is tüntetések zajlanak majd. A kampányolók azzal fenyegetőznek, hogy lezárják a palmai nemzetközi repülőteret, autókat gyűjtenek össze a repülőtér előtt, és forgalmi dugót okoznak. Ezen a hétvégén várhatóan ezrek vonulnak majd az utcákra Mallorcán a turizmusellenes tüntetéseken, miután a múlt hónapban hasonló demonstrációkat tartottak Tenerifén.

A szervezők szerint eredetileg mintegy 2000 ember csatlakozott volna a tüntetéshez, amely holnap este 7 óra körül kezdődik Palmában, de most úgy tűnik, hogy "jóval többen" lesznek - írja a The Sun.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!