A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Egy férfi többször rálőtt a barátnőjére Dunacsúcson

Vágólapra másolva!
Egy hatvanas éveiben járó férfi többször rálőtt barátnőjére Dunacsúcson. A lövöldözés után a férfi magával is végzett.
Vágólapra másolva!

Vasárnap este lövöldözésre lettek figyelmesek Szlovákiában, a Pozsonyhoz tartozó Dunacsúcson. Egy 58 éves férfi a község háza előtt kezdet lövöldözni, ahol többször rálőtt barátnőjére. 

Információk alapján a férfi először üldözni kezdte a 43 éves barátnőjét, majd többször meglőtte, ezután pedig magával is végzett. 

A szemtanúk elmondása szerint a férfi 4-5 lövést adott le. 

Az eset után a rendőrök a helyszínre siettek és lezárták a környéket. - írja a Parameter.sk

Michal Szeiff pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy a nő test szerte több helyen megsérült és kórházba kellett szállítani. Azonban a nyomozásra hivatkozva a szóvivő több részletet nem árult el az esetről. 

A mentősök elárulták, hogy a nőhöz a súlyos sérülései miatt rohammentőt küldtek. 

Több szemtanú pedig az állítja a nőt újra kellett éleszteni. 

A kiérkező mentősök a nőt a helyszínen ellátták, de amikor kórházba vitték, már eszméleténél volt. 

A gyors orvosi segítség ellenére a férfi életét már nem lehetett megmenteni. A helyszínen meghalt. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a dél-kaliforniai rendőrség közleménye szerint két férfi meghalt, miután agyonlőtték egymást egy valószínűleg közlekedési vitából kiindult lövöldözésben. Arról is írtunk, hogy egy 12 éves fiú meghalt, miután jet-skin ülő fegyveresek tüzet nyitottak egymásra vasárnap egy mexikói strandon.

Július végén A dél-kaliforniai rendőrség közleménye szerint két férfi meghalt, miután agyonlőtték egymást egy valószínűleg közlekedési vitából kiindult lövöldözésben, olvasható az ABCNews-on megjelent hírben. Az egyik férfi kettő- és ötéves gyereke is az autóban volt lövöldözéskor. 

A San Bernardino megyei seriff osztálya szerint egy 38 éves éves motoros beleütközött egy 37 éves férfi autójába. A kocsiban két gyerek utazott, amikor az autós elhajtott – közölte a seriff osztálya. A motoros ezután követte az autóst egy parkolóba. Miután az autós megállt, a két férfi kiabálni kezdett egymással, majd egymásra is lőttek. Mindkét férfit találat érte, amibe belehaltak. 

Májusban az ismert rapper, Drake torontói villája előtt történt lövöldözés, melynek egy súlyos sérültje volt. Magyarországon pedig idén áprilisban gázriasztó pisztollyal az anyósülésről lőtt rá a mellette haladó kocsiban ülő kisgyerekes családra egy bedrogozott 20 éves férfi a 4-es úton. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!