Hónapokig eltarthat a Szicíliánál elsüllyedt szuperjacht kiemelése

Vágólapra másolva!
Az olasz hatóságok bizonytalanok, hogy mennyi időbe telik a Bayesian szuperjacht kiemelése a tenger mélyéről, a művelet számos tényezőtől függ - közölték olasz tisztviselők.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, Bayesian szuperjacht mintegy 700 méterre a sziciliai Porticello partjaitól horgonyzott, amikor helyi idő szerint hétfőn hajnali 5 óra körül elsüllyedt hét ember halálát okozva, miután egy erős, úgynevezett "légzuhatag" típusú széllökés érte. Néhány nappal ezelőtt egy felvétel is előkerült arról, hogy a hatalmas vihar elnyeli a jachtot.

Raffaele Macauda ellentengernagy, Szicília nyugati részének tengerészeti igazgatója azt mondta, nem tudja megmondani, mennyi időbe telik, amíg a hajót ki tudják menteni. 

Többek között ki kell üríteni a jacht tartályait, hogy megakadályozzák a környezetszennyezést

 - jelezte.

A tisztviselő szombaton azon az olaszországi sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bejelentették a hajótörés és az emberölés ügyében indított nyomozást, és részletesen ismertették, hogyan kívánnak eljárni a hatóságok.

A hajóroncs jelenleg 50 méter mélyen van, és jelenleg nincs pontos időkeret a kiemelésre, bár egyes szakértők becslései szerint ez nyolc hétig is eltarthat.

Búvárok a mentés helyszínén - Fotó: Alberto Pizzoli/AFP

Az ellentengernagy kijelentette, hogy minden a tulajdonosok elérhetőségétől és a roncs kiemelésének időkeretétől függ, és természetesen mindezt be kell nyújtani a kikötői hatóságoknak, és ezzel párhuzamosan természetesen meglesznek a vizsgálati eredmények is, és csak ezután lehet engedélyezni a műveletet.    

Elsődlegesnek nevezte az üzemanyagtartályok kiemelését, mert ennek környezeti kihatásai vannak, és azt mondta, ezt követően dolgoznak ki egy tervet időkerettel.

Az ellentengernagy nem tudta megbecsülni a művelet végső összegét, de közölte, hogy a tulajdonosok viselik a roncsok kiemelésének teljes költségét.

A szakértők remélik, hogy a kiemelés fényt derít majd a kulcsfontosságú kérdésekre, a fedélzeten lévő biztonsági berendezések típusára, a feketedoboz tartalmára, és hogy nyitva hagyták-e a nyílászárókat.

Mentőegységek az elsüllyedt hajó felett - Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP

Raffaele Cammarano helyettes ügyész a sajtótájékoztatón elmondta, nem rendelkeznek pontos információkkal a feketedobozról, és rendkívül nehéz volt bejutni néhány kabinba és magába a jachtba. Hozzátette: 

Ebben a szakaszban még semmit sem árulhatunk el, de a tényeket a roncsok között végzett későbbi kutatás fogja megerősíteni.

Szombaton Ambrogio Cartosio ügyész kijelentette, hogy a szerencsétlenség helyszínéhez közeli Termini Imerese város ügyészsége baleset okozása és többrendbeli emberölés gyanújával indított nyomozást a luxusjacht ügyében.

Elmondta, hogy a vádhatóság vizsgálata jelenlegi, kezdeti szakaszában ismeretlen tettes ellen folyik, de nem zárható ki semmilyen változtatás, egyebek között az sem, hogy felmerül a szabotázs gyanúja. 

Elképzelhetőnek tartom, hogy bűncselekményeket, akár szándékos emberölést követtek el, de ennek bizonyítására több időre lesz szükségünk

 - fogalmazott.

Mint ismert elsüllyedt egy brit milliárdos szuperjachtja 22 emberrel a fedélzetén hétfőn Szicília partjai közelében. Az eltűntek között volt Mike Lynch – az Egyesült Királyság milliárdos technológiai vállalkozója, lánya, Hannah Lynch, a Morgan Stanley Bank International elnöke, Jonathan Bloomer és felesége, Judy Bloomer, valamint Neda Morvillo amerikai ékszertervező és férje, Chris. Megtalálták a holttestüket, utolsóként Mike Lynch lányáét, ezzel befejeződött a szerencsétlenség áldozatai utáni kutatás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!