Megrázó felvételek a 9/11 terrortámadásról

Vágólapra másolva!
23 évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én történt, hogy az al-Kaida terroristái eltérítettek négy utasszállító repülőgépet, hogy egy nagyméretű csapást hajtsanak végre az Egyesült Államok ellen.
Vágólapra másolva!

A terroristák által eltérített négy repülőgépéből három célba talált: a gépek a New York-i Világkereskedelmi Központ (Word Trade Center) két tornyába és a Pentagonba csapódtak. 

A becsapódást követően igyekeztek elmenekülni a helyszínen tartózkodó ijedt emberek. Több ember is megsérült a támadás során, az útestet ellepte a törmelék. Mentősök és tűzoltók mindent megtettek, hogy segítsenek a bajbajutottakon.  

Miután a repülőgépek becsapódtak az ikertornyokba, a pánikba eső emberek fejvesztve próbáltak elmenekülni a helyszín közeléből
A becsapódásnak több, az utcán tartózkodó áldozata is volt
Az utcákat ellepte a törmelék meg a füst, a tűzoltók minden igyekezetükkel próbáltak helytállni 

Az áldozatok száma közel háromezer, a sebesülteké pedig több mint hatezer volt. Olyan felvételek is készültek, amelyeken az látható, ahogyan az emberek kiugrottak az épületek ablakaiból - a biztos halálba.

Ezen a felvételen szintén az látható, hogy egy férfi azt rögzíti a kamrájával, ahogyan az összeomló tornyokból kiugranak a szerencsétlen áldozatok.  

IDE KATTINTVA megtekintheti, hogyan nézett ki a World Trade Center belseje a támadást követően.

További képeket itt lehet megtekinteni a szörnyű tragédiáról:

Az épületben dolgozók fehér ruhákkal igyekeztek segítséget kapni az épület leomlása előtt
Miután az áldozatok hosszú időn keresztül nem kaptak segítséget, végső kétségbeesésükben a mélybe vetették magukat

 

Félelmetes látványt nyújtott a terrortámadás a helikopterből nézve is
Az ikertornyok összeomlásáról rengeteg felvétel készült, melyek a mai napig megrázóan hatnak
A terrortámadásnak több ezer halottja lett

 

World Trade Center Attacked
A United Airlines eltérített bostoni 175-ös járata a World Trade Center déli tornyába zuhan, és 2001. szeptember 11-én 9:03-kor felrobbant. A terroristák által eltérített két utasszállító repülőgép lezuhanása és az azt követő ikertornyok összeomlása mintegy 2800 ember halálát okozta 
Fotó: Getty Images via AFP
Tűzoltók dolgoznak a lángok eloltásán a terrortámadás után
Fotó: Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP
Ami maradt a tornyokból....
Füstfelhők szállnak fel a New York-i World Trade Center égő felső emeleteiről
Fotó: HUBERT BOESL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A WTC összeomlásának közel 3000 halálos áldozatán és több mint 6000 sérültjén túl New York város továbbra is számolja a rákos és más súlyos betegségekben, köztük tüdőbetegségekben szenvedő embereket, amelyek a Manhattan csúcsán hetekig lebegő mérgező felhőhöz kapcsolódnak
Fotó: HENNY RAY ABRAMS / AFP

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a világ történelmére nagy hatással volt az Oszama bin Laden által vezetett terrortámadás, hiszen az emberek globálisan minden évben megemlékeznek az ártatlan áldozatokról és a tragédiáról, melyet a terroristák szörnyű cselekedetei okoztak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!