Ennyi pénzt vett fel Magyar Péter az általa kritizált közlekedési vállalatoknál

Vágólapra másolva!
Súlyos milliókat tett zsebre még tavaly is Magyar Péter két állami vállalat igazgatósági tagjaként, most viszont már élesen kritizálja a közlekedés helyzetét, amiért a nemrég betöltött pozícióiban ő is felelős volt. Az összes jövedelme a Volánbusznál és a Magyar Közút Zrt.-nél csaknem 13 millió forint volt.
Vágólapra másolva!

Újabban vehemensen kritizálja a hazai tömegközlekedés állapotát Magyar Péter, holott a közelmúltban még jól fizető pozíciókat töltött be a szakterületen működő két állami vállalatnál. Információnk szerint a Tisza Párt elnöke a Volánbusz, valamint a Magyar Közút Zrt. igazgatósági tagjaként összesen 12 831 313 forint jövedelemre tett szert. Korábban megírtuk, hogy Magyar a Volánbusz igazgatósági tagjaként havi 1,16 milliós fizetést kapott, miután 2023 áprilisában bekerült a cég igazgatóságába.

Amikor politikusként színre lépett, 2024 tavaszán bejelentette, hogy lemond a Volánbusznál betöltött pozíciójáról, ugyanakkor a nyilvánosan elérhető cégiratok szerint 2023. december 1-jén már nem volt igazgatósági tag, tehát előbb elbocsátották, mint ahogyan „lemondott”.

Magyar Péter 2022 augusztusában ült be a Magyar Közút Zrt. igazgatóságába, ahol havi 1,33 millió forintos fizetést kapott. Érdekes módon a magyar közlekedés állapotát ebben az időszakban – vagyis amikor ő is felelős volt érte – nem kritizálta nyilvánosan.

Idén augusztus végén látta elérkezettnek az időt a Tisza Párt elnöke, hogy közösségi oldalán támadja a kormányt a MÁV állapota miatt, méghozzá egy levélben, amit Lázár János építési és közlekedési miniszternek címzett. A tárcavezető nem várt sokat, a hozzászólások között pontokba szedve válaszolt Magyar kritikáira, egyúttal meghívta volt beosztottját egy személyes találkozóra, hogy részletes tájékoztatást adjon a tervezett intézkedésekről - írta a Magyar Nemzet.

A kötcsei találkozón újságírók felvetéseire reagálva a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás is helyre tette Magyart, mondván, hogy „most ekézi a közlekedést, holott korábban mindenfajta igazgatóságban benne volt, és soha semmilyen érdemi munkája és felvetése nem volt”.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!