Meghalt egy híres kódbeszélő indián, film is készült róla

Vágólapra másolva!
107 éves korában meghalt John Kinsel sr., a navahó kódbeszélők egyik utolsó tagja, aki társaival együtt a törzsi nyelvükből kifejlesztett kódrendszerrel továbbította az amerikai hadsereg fontos üzeneteit a második világháború csendes-óceáni hadszínterén.
Vágólapra másolva!

Hétvégén jelentették be Kinsel halálát a navahó őslakosok vezetői. Buu Nygren, a navahó nép elnöke elrendelte, hogy a rezervátumban október 27-ig engedjék félárbocra a zászlókat - írja az MTI.

A törzs az Arizona, Utah és Új-Mexikó határvidékén elterülő rezervátumban él. 

Kinsel a tengerészgyalogság tagja volt, aki navahó kódbeszélőként a legszörnyűbb körülmények között is felelőssége teljes tudatában, bátran és önfeláldozóan harcolt mindannyiunkért

 - fogalmazott Nygren vasárnap kiadott közleményében. Kinsel halála után már csak két navahó kódbeszélő maradt életben, Peter MacDonald egykori navahó törzsfőnök és Thomas H. Begay. Az amerikai tengerészet több száz navahó őslakost toborzott kódbeszélőnek a második világháború alatt. A kódbeszélők az akkor még nem írott, törzsi nyelvükből fejlesztett kódolással továbbítottak üzeneteket, amelyeket a japán hadsereg kódfejtői nem tudtak feltörni. 

Kinsel az arizonai Cove-ben született, és a lukachukai navahó közösségben élt.

 1942-ben vonult be a tengerészethez, és kódbeszélőként szolgált többek között az Ivo Dzsima-i ütközetben is. Ronald Reagan amerikai elnök 1982-ben nyilvánította augusztus 14-ét emléknappá a navahó kódbeszélők tiszteletére, ez a nap Arizonában és a navahó őslakosok földjén állami ünnep.

A navahó kódbeszélők történetéről John Woo forgatott filmet 2002-ben A fegyverek szava címmel Nicolas Cage és Adam Beach főszereplésével. Amint arról az Origo korábban beszámolt, 94 éves korában halt meg az a navahó kódbeszélő, aki évtizedekig volt szenátor Új-Mexikóban. John Pinto tengerészgyalogosként szolgált az amerikai erőkben, majd 1976-ban beválasztottak az új-mexikói szenátusba, és ott több mint négy évtizeden át egy olyan körzetet képviselt, ahol a navahó törzs tömbben él. Keith Little navahó kódbeszélő 87 évesen halt meg egy arizonai kórházban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!