A NATO európai hadereje az összeomlás szélén van

Vágólapra másolva!
A Bloombergnek nyilatkozó szakértők szerint az európai országokban a haderő létszámának szisztematikus csökkentése zajlik. A briteknél 30 ezer katona mozgósítása egy hónapot venne igénybe, a németeknek egyetlen dandár bevetése a balti térségben is hatalmas teljesítmény lenne, a franciák pedig 20 ezer katonát is alig tudnának összeszedni 30 nap leforgása alatt.
Vágólapra másolva!

Franciaország, Európa egyik vezető katonai hatalma 1990 és 2024 között 56 százalékkal csökkentette a haderejét, mely létszáma jelenleg 203 850 fő. Eközben a britek, egy másik korábbi katonai nagyhatalom is folyamatosan csökkenti katonái létszámát, a céljuk, hogy 2025-re már csak 73 ezren legyenek, ami a napóleoni háborúk óta a legalacsonyabb szám.

Hasonlóan borús a helyzet a németeknél is, ahol Mac Bergmann, a Center for Strategic and International Studies Európa, Oroszország és Eurázsia részlegének vezetője szerint egy dandár összegyűjtését és bevetését már hatalmas sikernek lehetne elkönyvelni - írja a Meduza a Bloomberg cikke alapján. A franciáknak 20 ezer katona mozgósítása egy hónapba telne a francia hadsereg vezérkari főnöke, Pierre Schill szerint, míg a briteknél ugyanennyi időbe telne 20-30 ezer katona mozgósítása. Ezzel szemben csak az amerikai hadsereg különleges műveletekért felelős egységének 70 ezer bevethető katonája van, és a jelenleg Európában állomásozó katonai kontingens 80 ezer körülre tehető. 

A NATO európai tagja számára a katonák létszáma komoly aggodalmat jelent abban az esetben, ha egy Oroszországgal szembeni konfliktusra kerülne sor. Néhány vezető szerint a problémát úgy kéne orvosolni, hogy visszavezetik a sorkatonaságot, azonban sokak szerint ez nem oldana meg semmit, mivel a tapasztalatlan újoncok nem lennének képesek lecserélni a képzett profikat. A 

háttérben az áll, hogy a katonai pálya Európában nem vonzó a fiatalok számára, akiket más karrierpályák érdekelnek. 

Vannak olyan kirívó esetek is, amikor a legénység hiánya miatt hajókat kellett kivonni a forgalomból; ez történt például a brit haditengerészet két fregattjával is 2024 elején. Egy másik súlyos probléma a NATO számára a büdzsé. A szovjet birodalom bukását és a hidegháborút követően az európai országok folyamatosan csökkentették a hadiipari kiadásokat. Évtizedeken keresztül ezeket az összegeket inkább szociális reformok finanszírozására költötték, így a NATO európai hadereje egy Patyomkin-hadsereg lett. 

Ugyan 2014-ben a NATO-tagok megállapodtak a hadipari költekezések megemeléséről (a GDP 2 százalékában határozták meg), de 2023-ban a 32 tagállamból csak 10 lépte át a határt; idén viszont már látható némi javulás, már 23 ország is teljesítette a célkitűzést. A Bloomberg viszont kiemeli, hogy ha az európai NATO-tagok a GDP 3,5 százalékára emelnék az éves hadiipari költekezést, akkor is elmaradnának az Egyesült Államoktól. Ez azzal magyarázható, hogy 

az európai gazdaság az amerikaihoz viszonyítva a 2000-es évek végétől az amerikaihoz viszonyítva visszaesést mutat. 

A lap szerint az Egyesült Államokban nem csak Donald Trump van azon a véleményen, hogy az európai országoknak sokkal többet kellene beleraknia a közösbe ahelyett, hogy mindenben az amerikaiak segítségét kérik. Több amerikai politikai szakértő is azt emeli ki, hogy az egyre romló amerikai-kínai kapcsolatok már nem teszik lehetővé Washington számára, hogy kizárólag az európai partnereik biztonságával foglalkozzanak. Amennyiben Kína megtámadja Tajvant, az Egyesült Államok minden figyelmét az a konfliktus köti majd le. Ebben az esetben az európai hatalmak magukra maradnak egy esetleges orosz támadás esetén. 

A Bloomberg kitér arra is, hogy nemcsak a büdzsé mérete, hanem annak nem hatékony elköltése is nehéz helyzetbe hozza az európai haderőt. Úgy vélik, hogy az országok többsége csupán presztízsből vásárol modern, de rendkívül drága fegyvereket ahelyett, hogy a már meglévőt tartanák jó állapotban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!