Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 978. napjáról.

 

09:29
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Putyin méltatta Peking terveit

Megerősítette Vlagyimir Putyin orosz elnök a Hszi Csin-ping kínai államfőnek a múlt heti BRICS-csúcson, hogy Oroszország nagyra értékeli partnereinek az ukrán válság megoldására tett erőfeszítéseit - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva.

Megerősítette Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin), hogy nagyra értékeljük Kínának, Brazíliának és más, a globális Délhez tartozó stratégiai partnereinknek azt a törekvését, hogy a megkeressék a konfliktus megoldásának lehetséges békés útjait. De felidézte azokat a jól ismert alkalmakat is, amikor maga (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) utasította el a tárgyalásokat

- mondta Lavrov.

Putyin.
Fotó: AFP / KAZAKOV / POOL / AFP

Mi, ahogy azt Putyin elnök is megerősítette, készen állunk a tárgyalásokra 

- tette hozzá az orosz diplomácia vezetője.

08:20
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Kanada tankokat küld Ukrajnába

Kanada páncélozott járművet küldött az ukrán frontvonalra.

„Ezek a járművek segíteni fognak Ukrajnának abban, hogy megvédje a területét a jogellenes inváziótól” – áll a kanadai fegyveres erők bejegyzésben.


 

07:36
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Így fékezné meg a háborút Trump

Donald Trump azt mondta Joe Rogan podcasternek, hogy megválasztása esetén képes lesz tárgyalni az ukrajnai háború befejezéséről.

Arra a kérdésre, hogyan kerülné el a 3. világháborút, azt mondta: 

Ha pontosan megmondanám, mit tennék, soha nem köthetném meg az üzletet. Hiszem, hogy megválasztott elnökként gyorsan le tudnám állítani a háborút.

 

06:12
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Szorosabbá válik Ukrajna és a Skandináv országok együttműködése

Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy az Ukrajna és Észak-Európa együttműködése felgyorsul, ennek során pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik a Oroszországra a következő hetekben.

Megértették, hogy akadályokat kell állítani az agresszor elé, hogy Oroszország elveszítse azt a lehetőséget, hogy elronthassa az egész világ életét

 – mondta Zelenszkij tegnap esti beszédében.


 

05:45
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország csaknem 200 katonát veszített egy nap alatt

Az orosz erők 27 alkalommal kísérelték meg áttörni az ukrán védelmet a pokrovszki fronton Miroliubivka, Promin, Krutyi Yar, Visnyeve és Selidove közelében, de erős ellenállásba ütköztek – közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara. Körülbelül 189 orosz katona halt meg vagy sebesült meg ezen a fronton, ami tovább növelte Oroszország veszteségeit – közölték az ukrán katonai tisztviselők, akik szerint 

az elmúlt 24 órában 142 harci összecsapás zajlott a fronton 

- számolt be az Independent.

04:49
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország készenlétben

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy az orosz védelmi minisztérium éppen azon dolgozik, hogy felkészüljön arra az esetre, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei nagy hatótávolságú rakétákkal segítik Ukrajnát. Putyin úgy véli, Ukrajna ezt egy esetleges Oroszország elleni csapásra használná fel - számolt be hétfő hajnalban a The Guardian.

04:34
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Ennyien érkeztek Ukrajnából Magyarországra

Magyarország területére 2024. október 27-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6131 fő lépett be. A beléptetettek közül a rendőrség 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

04:14
október 28, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történt tegnap

Előző napi percről percre közvetítésünket itt olvashatja el.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!