Újabb ország léphet be a háborúba, az ukrán csapatok már gyülekeznek a határánál

ukrajnai
Ukrajnai háború.
Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka
Vágólapra másolva!
Ukrán csapatok gyülekeznek a fehérorosz határon. Az ukrán erők aktív mozgását, időszakos drónrepüléseket és a fehérorosz területek felderítésének aktivizálását észlelték - jelentette Pavel Muraveiko vezérkari főnök.
Vágólapra másolva!

Fehéroroszország és Oroszország ellenfelei megpróbálják konfliktusba sodorni mindkét országot, és nagy mértékben eszkalálni a helyzetet - mondta Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök.

Viszket a tenyerük, hogy belekeverjenek minket valamilyen konfliktusba, hogy széthúzzanak minket és ellehetetlenítsék az ellenállásunkat, és olyan mértékben provokálják az eszkalációt, hogy az egész világ megremegjen. A helyzet nagyon komoly, és semmiképpen sem engedhetünk az éberségünkből

- mondta Lukasenko.

Orosz tüzérek 152 milliméteres Mszta-B ágyúval lövik az ukrán állásokat
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Lukasenko Minszkben találkozott Vjacseszlav Volodinnal, az orosz Állami Duma elnökével, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására érkezett Fehéroroszországba, hogy részt vegyen a függetlenség napja és Fehéroroszország náci megszállók alóli felszabadulásának 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken.

Június 1-jén Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Moszkva is aggódik az ukrán csapatok fehérorosz határon való összpontosítása miatt. 

Firearms training by soldiers of 128th separate mountain assault brigade
Csapatok a fronton
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Dmytro Smolienko/Ukrinform/NurPhoto

Ukrán csapatok gyülekeznek a fehérorosz határon

Korábban a fehérorosz vezérkar arról számolt be, hogy Ukrajna újabb csapatokat vezényelt a köztársasággal közös határra. Pavel Muraveiko vezérkari főnök az ukrán erők aktív mozgását, a határon átrepülő drónok időszakos repüléseit és a fehérorosz terület felderítésének aktivizálását jelentette - írta a TASS.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy válaszul Fehéroroszország további légvédelmi egységeket telepített az ukrán határra, hogy megvédje a kritikus infrastrukturális létesítményeket a térségben megnövekedett ukrán dróntevékenység miatt.

A fehérorosz fegyveres erők alegységei és szakaszai felkészültek atomfegyverek alkalmazására is. Májusban a fehérorosz elnök aláírt egy rendeletet is, ami miatt továbbterjedhet az ukrajnai háború. 

Élő közvetítésünket az orosz-ukrán háborúról itt olvashatja.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!