Újabb ország támadhatja meg Ukrajnát

Vágólapra másolva!
Lukasenko elnök Fehéroroszország hadseregének harmadát az ukrán határhoz küldte a Meduza szerint.
Vágólapra másolva!

Alekszandr Lukasenko elnök a Rosszija-1-nek adott interjújában megerősítette a hírt a hadsereg mozgásáról. Azzal indokolta a lépést, hogy Ukrajna is ott áll a határ másik oldalán. 

Zelenszkij „több mint 120 ezer katonát tart a fehéroroszországi határok közelében”, és megkezdte újabb ukrán egységek áthelyezését. 

Ha kivonnák a fehérorosz csapatokat a határ másik oldaláról, az az elnök szerint felérne egy halálos ítélettel. Sőt, Fehéroroszország nyugati határán is megerősítették a védelmet. Védővonalakat építettek Bresttől Grodnóig, és annál is magasabban. 

A litván és a lengyel határ gyakorlatilag le van zárva számunkra kedvező feltételekkel. Ebből az ukrán-orosz különleges katonai műveletből is tanulunk. Látjuk, hol kell elhelyezni a katonákat”

 – mondta.

Lukasenko szerint Ukrajna „emelte a tétet”, ami szerinte „helytelen”. A fehérorosz elnök arról is beszélt, hogy Moszkvának és Kijevnek le kell ülnie tárgyalóasztalhoz. 

Fejezzük be ezt a harcot. Sem az ukrán népnek, sem az oroszoknak, sem a fehéroroszoknak nincs szüksége erre” 

- tette hozzá Fehéroroszország elnöke

Az Ukrán Fegyveres Erők Kurszk régióban augusztus 6-án indult hadművelete óta Lukasenko elrendelte  a csapatcsoportok megerősítését Gomel és Mozyr irányában „az esetleges provokációkra való reagálás érdekében”. 2023 márciusában Oroszország bejelentette, hogy taktikai nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba. Júniusban leszállították az első nukleáris robbanófejeket. 2024 júliusában a taktikai nukleáris fegyverekkel való csapásra felkészített Iskander hadműveleti-taktikai rakétarendszerek vettek részt a Fehéroroszország függetlenségének napja tiszteletére rendezett felvonuláson.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!