Lezuhant egy repülőgép, az összes utasa meghalt

Vágólapra másolva!
A szerencsétlenség csütörtökön történt Thaiföldön. A fedélzeten tartózkodó hét turista és a két pilóta is szörnyethalt.
Vágólapra másolva!

Lezuhant és egy mocsárba csapódott egy repülőgép csütörtökön Thaiföldön, a fedélzeten tartózkodó hét turista és a két pilóta is szörnyethalt – számolt be róla a Tények.

Mint írták, a gép délután kettő órakor szállt fel a bangkoki Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőtérről, Trat tartomány felé tartottak, amikor 

10 perccel a felszállás után elveszítették a kapcsolatot az irányítóközponttal.

A helyiek óriási robbanásról számoltak be, füstöt azonban nem láttak felszállni az erdőből. 

A rendőrök végül a mocsárban találták meg a roncsokat.

Nem találták meg a holttesteket, de a csomagokban európai turistákról készült fotókat találtak. Valószínűleg senki nem élte túl a tragédiát.

A minap arról számoltunk be, hogy a Malawi-tóba zuhant egy repülőgép, ketten meghaltak, egy fiatal nő túlélte a balesetet. Kedden a nyugat-texasi Odessában zuhant le egy gép, mindkét utazó meghalt. A becsapódás után hatalmas tűz keletkezett, amiben egy nő megsérült. Néhány éve hazánkban is történt hasonlóan tragikus eset, Hollandiában pedig idén júliusban

 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!