Néhány szabályt azonban mindenképpen be kell tartaniuk ahhoz, hogy a szauna vagy gőz kifejthesse jótékony hatását. Mielőtt belépnek a szaunakamrába, zuhanyozzanak le langyos vízzel, majd alaposan törülközzenek meg. Aki először menne szaunázni, ne ijedjen meg a szokatlan melegtől, a szervezetet fokozatosan szoktassa hozzá a forró levegőhöz. Az ideális benntartózkodási idő 10-15 perc, de ha úgy érezzük, hogy nem bírjuk, nyugodtan sétáljunk ki a kabinból vagy szobából. Ezután zuhanyozzunk le hideg vízzel, vagy (ahol van) mártózzanak meg hideg vizes medencében. Ha azonban túl hidegnek éreznénk a vizet, fokozatosan is lehűthetjük testüket, ekkor először langyos, majd egyre hidegebb vízzel tusoljunk. De természetesen választhatjuk a természetes hűtést is, de ilyenkor vigyázzunk, huzatos helyre ne üljünk. A folyamatot háromszor-négyszer ismételjük meg, de többször ne.
Két szaunázás közt pihenjünk keveset, feküdjünk le, vagy csak üljünk kényelmesen pár percet. Miután befejeztük a meleglevegő- vagy gőzfürdőt, zuhanyozzunk le, de ne használjunk tusfürdőt, mert a friss, nyitott pólusokon át könnyebben hatolnak be a kozmetikum vegyszerei. Továbbá igyunk sok folyadékot, ha lehet ásványvizet, pótlandó az elvesztett ásványokat, hiszen a káros anyagokkal azok is kiürülnek a szervezetből.
Egy jó tanács hölgyeknek: a sminket feltétlen töröljük le szaunázás előtt, mert eltömíti a pólusokat. S még egy jó tanács, mindenkinek: ékszereinket feltétlen vegyük le, mert a forró levegőn hamar átmelegednek, ami kellemtelen és fájdalmas érzést okozhat.
Mit vigyünk a szaunába?
Hasznos segédeszköz egy dörzskesztyű vagy durvább szivacs, mellyel az elhalt hámfelületet eltávolíthatjuk bőrükről. Továbbá ajánlatos a higiénia miatt papucs és törülköző, amire leülhetünk vagy lefeküdhetünk. Ezenkívül beszerezhetünk különböző illóolajokat, melyekkel a forró követ locsolva még kellemesebb hatást érhetünk el.