Agyondicsért gyerekek

Önimádó, nárcisztikus személyiséggé válhat az a gyerek, akit túl sokat dicsérnek otthon - állítja egy közelmúltban megjelent amerikai pszichológiai kutatás. Vannak azonban szakemberek, akik határozottan állítják: egy szülőnek sosem szabad a jogos elismeréssel fukarkodnia, hiszen csak így lehet egészséges önbecsüléssel bíró felnőtt a gyerekből.

"A pozitív megerősítés úgy kell, mint egy falat kenyér - véli ugyanakkor egy másik személyiségközpontú iskola vezetője. Rab András, a Kincsesház Magániskola igazgatója szerint, ha a "túldicséretről" beszélünk, akkor azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen okból tesszük ezt. Az önbizalmat akarjuk segíteni, vagy egy egzakt értékelést akarunk adni. Rab András szerint az előbbiben nem állunk túl jól. "Szinte már reggel az ébredésnél, a cipőbekötésénél sérül a gyerek önbizalma." - mondja. Pedig a pozitív megerősítés olyan kapukat, és kommunikációs csatornákat nyithat meg, amelyek hihetetlen eredményekkel járhatnak. "Nem a saját nyomorunkba, a saját bajunkba, és állandó negatív tételeinkbe kellene a gyerekkel kéz-a-kézben belesüppedni, hanem épp ellenkezőleg - agyondicsérni." Rab András szerint a dicséretnek és a pozitív megerősítésnek nincs felső határa. "Beborul a kommunikáció, ha ez hiányzik."

Persze abban ő is egyetért, hogy dicsérni csak hitelesen szabad. Egy pufók kislánynak nem szabad azt mondani, hogy van olyan szép, mint a tv-ben látott karcsú modellek, de éreztetni kell vele, hogy az ő értékei ettől még nem sérülnek.

És mi a helyzet a szidással? Rab András úgy gondolja: semmi értelme. Amikor a szülő szidja a csemetét, vagyis indulatot közöl.

"A gyerek két módon reagálhat a szidásra: vagy félelmet mutat, és csak néz, nagy szemekkel, ezzel még jobban felidegesítve a felnőttet, vagy bedacol, elrohan és bevágja az ajtót. Ilyenkor csak a nyugalomnak van helye - de mivel a gyerek nem feltétlenül fogadja el a tanácsot, ne a tanácsadó, a "megmondó" szerepében tetszelegjünk, hanem inkább arról beszéljünk, mi hogyan csináltuk volna." - javasolja az igazgató.

A józan paraszti ész

"Próbáljunk normálisak lenni - vág bele Vekerdy Tamás gyermekpszichológus, aki szerint igen lapos megállapítás az, hogy a dicséret narcisztikussá teszi a gyereket. "Csak az a káros, ha valaki divatból dicsér, és nem is gondolja komolyan."

A pszichológus ugyanakkor úgy véli: ha a felnőttekben, tanárokban és szülőkben van egyfajta elvárás a gyerekkel szemben, az adott esetben még hasznos is lehet. Ennek alátámasztására egy másik kísérletet hozott fel, amelynek során, egy iskolában, kalapból kihúzták néhány diák nevét, akiket szintén véletlenszerűen kiválasztott tanárok gondjaira bíztak - ám tanár is, diák is úgy tudta: azért az elismerés, mert ők az iskola legjobbjai. Azt a feladatot kapták, hogy növeljék a teljesítményüket két éven belül. És, bár sem a gyerekek, sem a tanárok nem voltak sem jobbak, sem rosszabbak, mint a többiek, valóban jobb teljesítményre voltak képesek.

Másrészről viszont a dicséretnek sok fajtája van: néha elég egy szemvillanás, egy hátba veregetés, egy kacsintás.

"Ha az kell, legyek cinkosa a gyereknek, és igyekezzek átsegítni az élet és az iskola különböző nehézségein. Arra pedig, hogy eldöntsük, mikor mire van szüksége, javallott a józan paraszti eszünket használni"- fejezi be Vekerdy.

Kovács M. Veronika