Az ex-effektus kártékonysága
Éppen a legszebb intim pillanatokat élték át együtt, természetes, hogy ilyenkor érzi magát a legközelebb partneréhez lélekben is, ilyenkor gyakran előfordul, hogy elkezdjük mesélni, hogy "én és a volt barátom", hogyan kaptunk homokmérgezést, amikor órákig szeretkeztünk a tengerparti homokban. Ne időzzünk túl sokáig a részleteknél, mert hiába meséli el utána, hogy végül az exről kiderült, komolytalan - aktuális barátja ezt már nem fogja hallani. Túl elfoglalt lesz abbéli aggodalmaskodásában, hogy vajon az ő teljesítménye hogyan hasonlítható össze az exbarátéval.
A rossz szokás megszüntetése: Ahelyett, hogy az ex hibáiról krónikázunk azzal a hátsó szándékkal, hogy nehogy a jelenlegi is ugyanúgy viselkedjék velünk, mondjuk meg inkább egyenes úton, hogy mi nem tetszett a régiben. Az érzelmi zsarolás csúnya dolog. Hagyjuk magunk mögött a múltat, és minden energiánkkal a jelenben élő párkapcsolatunk alakításán legyünk. Ha azt szeretnénk, hogy a jelenlegi barát a régi pontos másolata legyen, akkor valószínűleg még nem engedtük el lélekben, és szükségünk van egy kis egyedül töltött időre.
A barátaival tölthető idő
Amikor egy férfi azt mondja, a barátai körében művelhető dolgok közül nincs semmi, amit nem tudna velünk is ugyanolyan kellemesen eltölteni, hazudik! Barátok társaságában böföghet sörivás után, bármelyik arra vetődő, dekoratív nőt megnézheti, mindennemű megtorlás nélkül. Ön úgysem viselné el ezt a fajta viselkedést, úgyhogy legyen hálás azért, hogy kihagyja az efféle kedvteléseiből.
Párok gyakran követik el azt a hibát, hogy elhiszik, egymás összes igényeit ki tudják elégíteni, nincs semmi, amit a másik ne tudna megadni nekik. Nagy tévhit! Vannak ugyanis olyan dolgok, amiket nem kapunk meg a párunktól, de megkapunk az azonos nemű baráttól, barátnőtől. A párkapcsolaton kívüli ismeretségek, kapcsolatok, baráti kapcsolatok kulcsfontosságúak, mert biztosítják az állandó személyes fejlődésünket és az új ingereket, amik nélkül a párkapcsolat meghal.
A rossz szokás megszüntetése: Beszéljük meg, milyen gyakran tartunk partnermentes estét, napot, és tervezzünk olyan programokat a szabad estékre, amiket partnerünkkel amúgy sem tudnánk élvezni. Ha a pasi pókerpartira megy, akkor mi használjuk ki ezt az időt tévémentes csendesest eltöltésére, vagy menjünk mi is mozizni barátnőkkel, barátokkal.
Érzékeken túli érzékelés követelése
A jelenet a következő: emberünk késve
érkezik egy buliba, ahol mi már jelen vagyunk.
Puszival üdvözli legjobb barátnőnket, de
elfelejt nekünk is adni, egy szimbolikusat legalább.
Megsértődünk. "Most mi van?"- kérdezi ő,
"Ha nem jössz rá magadtól, nem fogom megmondani"
- így mi. Ismerős a szituáció?
Egy nő általában a partnere azon
képességét, hogy olvasson a gondolataiból,
a férfi iránta érzett szerelme
fokmérőjének tartja. Hibásan arra a
következtetésre jut, hogy ha a férfi nem
képes az érzékeken túli
érzékelésre, akkor nem is szereti őt
igazán. Pszichológusok mondják, hogy
azáltal, hogy a fent vázolt helyzetben a nő
visszavonul a csigaházába, nem vállal semmilyen
felelősséget azért, hogy saját igényei
kielégítésre találnak-e. Egy hosszú
távon életképes párkapcsolatban
mindkét félnek állandó
erőfeszítést kell tennie arra, hogy
megfelelően kommunikáljanak.
A rossz szokás megszüntetése: A duzzogás a leginfantilisebb és leghatástalanabb módja annak, hogy magunkra vonjuk a figyelmet. Amikor tehát ő megkérdi: "Most mi van?" - mondjuk meg neki. Még jobb, ha nem várunk a kérdésre, hanem a szociális esemény után leülünk vele beszélgetni. "Tudod, hogy nagyon megbántottál, amikor engem elfelejtettél üdvözölni?"