A párkapcsolat szakítópróbája: a szex

A nemiség örök téma. Egész könyvtárra való könyvet írtak már arról, mitől is jó a szex és hogy lehet ezt elérni. A párok is sokat vitatkoznak azon, mikor és hogyan szeretkezzenek. A többség mégis csupán sötétben tapogatódzik. Fogalma sincs, hol a bója, a jelzés, amely tévedhetetlenül megmutatja: valami olyannyira elromlott közöttünk, hogy minden kétséget kizáróan jobban teszik, ha idejében kiszállnak.

Ebben az esetben a terapeuták a következő diagnosztikai kérdést szokták feltenni: Meg akarjátok-e érinteni a másikat, előre örültök-e neki, tesztek-e érte valamit?

Olyan elemi dolgokra gondolnak itt, mint egy csók, egy ölelés, egy simogatás, kézfogás, nyakcirógatás. Ha ilyesmikre gondolunk: vajon szeretnénk-e, ha a párunk így hozzánk érne? Szeretnénk-e, ha gyakrabban érne hozzánk? Örülünk-e egyáltalán, ha megérint? Vagy inkább borsódzik tőle a hátunk? És mi meg akarjuk őt érinteni, akár csak úgy, hogy adunk neki egy puszit? És hogy érezzük, a párunk meg akar-e érinteni bennünket - akarja-e, hogy mi megérintsük?

Hogy hogyan jön mindehhez a szeretkezés? Az érintés egy formájaként gondolhatunk rá, amely semmiben sem különbözik az érintés más fajtáitól. Tehát ne tulajdonítsunk neki nagyobb jelentőséget. S ezek után feltehetjük magunknak a kérdést: vajon szeretnénk-e szeretkezni a párunkkal? Ha pedig már hosszabb ideje nem szeretkezünk, kívánjuk-e, hogy a hűvösség időszaka véget érjen? A terapeuta tehát nem arra kíváncsi, hogy milyen gyakran szeretkezik a házaspár - hanem hogy általánosságban akar-e szeretkezni egymással? A rávezető kérdések mind arra az alapvető kérdésre keresik a választ, hogy vajon testileg vonzódunk-e egymáshoz? Mert a kölcsönös érintés utáni vágy az alapja minden testi kapcsolatnak. A "menni vagy maradni" kérdés eldöntésekor tehát ez lehet a vezérfonal.

Ha akár mi, akár a párunk nem akarja többé, hogy megérintsük egymást - és ez már hónapok óta tart, akkor ez annak a jele, hogy elidegenedtünk egymástól és nem leszünk boldogok, ha együtt maradunk. Egy szó mint száz: ha libabőrözik párunktól a hátunk, akkor ideje elválni ágytól, asztaltól. A terapeuták szerint tehát a próbakő: az érintés. A zűrös kapcsolatban élők épp ezzel a módszerrel lelhetik meg az egymáshoz vezető utat. Este megfogják egymás kezét, búcsúcsókkal válnak el egymástól, az ágyban egymáshoz ér a testük, egyszer csak megölelik egymást, feltámad bennük a vágy, hogy egymáshoz érjenek. Vannak, ugye, helyzetek, mikor a párok begubóznak, mindketten játsszák a "haragszomrád"-ot - és a szakadék egyre csak nő köztük, mindketten a másikra várnak, hogy az tegye meg az első lépést. Elég egy-egy "véletlen" érintés, amelyet mindketten már oly régóta kívánnak - s minden megoldódik. Legalábbis az ágyban, a többit meg kibeszélik a terített asztalnál, gyertyafényes vacsora mellett.

A terapeuták másik diagnosztikai kérdése általában a következő: Érzünk-e kivételes szexuális vonzalmat a társunk iránt?

Előfordul (de hányszor!), hogy a kapcsolat nem működik és elviselhetetlen - ám a szex miatt a házaspár mégis együtt marad, bár valójában egyikük sem boldog. Az is gyakori, hogy az egyik fél valamiféle kivételes testi vonzalmat érez a másik iránt. Nem arról van szó, hogy mással nem volna olyan jó - de valamiért a párunkkal mégis más: kellemes, biztonságos, különleges a szex. Mikor jobban belegondolunk, senki mást nem érzünk megfelelőnek a magunk számára, csak "őt". Mintha kedvesünk bőrében, tapintásában, illatában lenne valami, amely rendkívül "étvágygerjesztő" a számunkra. Ha tehát olyan testi vonzalmat érzünk a párunk iránt, amely különlegessé teszi őt, s amely miatt ellenállhatatlanul vonzódunk hozzá, akkor nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy boldogok leszünk - hacsak valami más nyomós ok miatt nem tudunk együtt élni.
Egy szó mint száz: ha különleges módon vonzódunk a párunkhoz, akkor a kapcsolatunkban is van valami különleges.