A mai oktatási rendszer semmilyen másságot nem tűr el

Pszichológusunk, Szendi Gábor A jó vadászok leszármazottjai című cikkében a hiperaktív gyerekekről és a "félrekezelés" módjairól is írt. Sok olvasónkat érint a téma, meglátásaikat és véleményüket megosztották velünk.

Tisztelt Szendi Gábor!

Nagyon tetszett a hiperaktivitásról szóló cikke. Egy dolog azért nem világos: ha jól értem, konkrét diagnózis nincs is erre a "másságra", pusztán annyit érzékelünk, hogy valaki eltér a megszokottól. Akkor nem is kezeljük? Ne is foglalkozzunk vele? Ha mégis gondot okoz a hétköznapokban, mihez kezdjünk?

Kedves levélíró!

De sajnos konkrét diagnózis van, csakhogy tudományosan nem megalapozott, legtöbb esetben önkényes a diagnózis, mert a tünetek alapján (nyugtalanság, ficánkolás, figyelmetlenség) eleve feltételezik igazolatlanul az agysérülést, és gyógyszerrel kezeli. Pedig lehet, hogy az otthoni környezet, vagy csak a gyerek temperamentuma a nyughatatlanságának az oka. Ez valami olyasmi, mintha az introvertáltságot kineveznék betegségnek, és minden introvertáltnak gyógyszert kéne szednie.
Kezelni kell a problémát, mert a jelenség valóban lehet zavaró egy "normál" osztályban. De az nem feltétlen pszichiátriai eset, aki nem illik bele egy osztályba. Természetesen vannak, akik nem a félrediagnosztizált kategóriába tartoznak, hanem valóban pszichiátriai esetek, vagy éppen antiszociális viselkedést tanúsítanak. Ha levelem nem nyugtatta meg, az a helyzet bonyolultsága miatt van. A pszichiátria savanyúcukorkaként osztogatja ma a depresszió, pánikbetegség, hiperaktivitás diagnózisokat, de a gyógyszeres kezelés sikertelensége jelzi, hogy ezek a kórképek rendkívül sokféle probléma gyűjtőfogalmai, nem egységes kórképek, mint azt a diagnózis "egységessége" sugallná.

Üdvözlettel: Szendi Gábor