Elterelő hadművelet dacos kétéveshez

Sződy Judit pszichológus várja leveled gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Összeállításunkban a hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk egybe egy újabb csokorra valót.

Két fiúgyermek anyukája vagyok. A nagyobbik fiam Ábel két és fél éves, a kisebbik fiam Zsiga hat hónapos múlt. Áronnál az elmúl egy-két hétben jelentkeztek a dackorszak tünetei, amelyet sajnos mi a szülei nehezen tudunk kezelni. A baj az örökös ellenállásával és a tiltakozásával van. Sajnos már semmit nem hajlandó megcsinálni. Ha kérünk tőle valamit, mindenre és mindenkinek az a válasza, hogy NEM. Nem akar felöltözni, nem akar reggelizni, nem akar kimenni a levegőre, nem akar fürödni, nem akar lefeküdni stb. Próbálunk vele kompromisszumokat kötni. A lehetőségekhez képest türelmesek vagyunk vele és biztosítjuk a szeretetünkről, de igazából az egész napunk küzdelemmel teli. Azt szeretném megkérdezni, hogy lehet ezt az időszakot úgy átvészelni, hogy se a gyermek, se mi a szülei ne "rokkanjunk" bele. Van-e valamilyen különleges módszer, amivel "átlendülhetnénk" ezeken a vészterhes heteken. Áron mindennek ellenére kedves, aranyos, érdeklődő gyermek, korának megfelelően fejlődik, kifejezetten jó a kommunikációs kézsége. Nevelése során próbáltuk a lehető legkevesebb szabályt felállítani, de természetesen azokhoz ragaszkodunk. Egyébként a két testvér viszonya nagyon jó. Valószínűleg és remélem, hogy nem a testvér érkezése váltotta ki ezt a magatartásformát az Ábelből (Zsiga megérkezése óta már eltelt fél év). Várom választ, melyet előre is megköszönök.

A dackorszakot lehet kicsit befolyásolni, de megúszni egyáltalán nem - ha a gyereked már egyszer beindult. Neked a következőkre lesz szükséged: idő, türelem, humorérzék és rugalmasság, plusz függetlenség a "jóakarók" (szomszéd néni, nagyik, barátnők, idegenek) megjegyzéseitől. Hát ez nem kevés.
Az, hogy már fél év eltelt a kicsi születése óta, és eddig nem történt semmi, nem azt jelenti, hogy nincs köze a két dolognak egymáshoz. ugyanis Ábel is "öregedett" azóta - okosodott és az érzelmei is máshova kötődnek, máshogy működnek - veled, apával és a tesóval kapcsolatban is. Tehát lehet az ok a tesó (is), de ebből ne szűrd le azt a következtetést, hogy baj, hogy tesója van Ábelnak. Ez a helyzet, ezt kell megoldani.

A dacos viselkedés beindulása előtt (ehhez jó kis antennák kellenek) gyorsan el kellene döntened, hogy tényleg fontos-e az a dolog, ami miatt készül felrobbanni a kis bomba, vagy inkább hagyod a fenébe, csak, hogy ne legyen hiszti. Ezt előre el kell dönteni. Amikor már kitört a balhé, akkor ne nagyon változtass a véleményeden. Ha már hiszti van, több dolgot is tehetsz (helyzettől függően). Az egyik az, hogy megpróbálod elterelni a figyelmét, vagy valami olyan csellel rávenni a "nemakarom" dologra, ami vonzóvá teszi (pl. szívószálas buborékfújást beígérni a fürdéshez). Na jó, ezt nem lehet minden alkalommal, de néha belefér az ember napjába.
Az eltereléshez kell egy kis kreativitás, de néha beválik. Valami érdekesebb dologról kezdesz el beszélni, vagy mutogatni neki jópofát - pl. ha útközben tör ki a balhé, akkor ez nem olyan nehéz. Ugyanis egy két és fél évesnek majdnem minden érdekes.

Most a komoly dolgokról: vannak olyan "törvények", amelyek alól nem bújhat ki a gyerek. Ezeket te nagyon jól tudod - ami veszélyes, vagy aránytalanul nagy felfordulást okoz, vagy másnak okoz bajt, kellemetlenséget. Szóval azok, amiket "tilos". Ezekről nagyon egyszerű, határozott szavakkal (akár a szavakat ismételgetve: nem szabad, veszélyes stb.) közvetítsd felé, hogy tilos. (Ezek egy része családonként változó, de írok példát, ami hirtelen eszembe jut: nálunk tilos pl. kiszaladni az úttestre, az ajtókkal játszani - lökdösni, egymásra csukni -, a másik embert zavarni, ha pihenni akar, fogmosás után enni, inni, egymás munkáját tönkretenni stb.) Ezeken a dolgokon nincs mit vitatkozni - a gyerekeim érzik is, mert ezeket nagyon hitelesen, teljes szívemből tudom közvetíteni feléjük. Azt már kevésbé, hogy rendet kell rakni, mert én sem vagyok valami rendes (nem beszélnék most az íróasztalom állapotáról, ha lehet), és arról sem, hogy papucsban kell járni, mert én sem szeretem a papucsot.
Tehát: tudnod kell, hogy nálatok mi az, ami ebbe a "tilos" kategóriába tartozik, és ezeket védeni a végtelenségig. A többi dologban viszont engedhetsz.
Még valami - hogy az okokra visszatérjünk: lehet, hogy azon kívül, hogy a fiad most próbálja felfedezni a határokat - ami életkori sajátosság, és most kezdi próbálgatni az erejét, még arról is szó van nálatok, hogy hosszú kutatómunkával rájött, hogy a dac az a viselkedésmód, amivel magára tudja vonni a teljes figyelmedet. Szinte minden gyerek kipuhatolja a szülei gyenge pontját. Van olyan szülő, aki az étkezési problémákra "ugrik", az ő gyereke valószínűleg rossz evő lesz. Van, aki életprogramjának tartja, hogy a gyereke hamar szobatiszta legyen, és különösen érzékeny a bepisilésre, bekakilásra - az ő gyereke bepisilős lesz. Van, aki frászt kap, ha a gyereke csúnyán beszél - ez a gyerek lehet, hogy sok csúnya szót fog használni. A te fiad rájött, hogy a daccal lehet téged a legjobban kihozni a sodrodból. Ilyenkor azt szoktam tanácsolni: próbáld meg kicsit "könnyebben venni" az akadályokat, ne hagyd magad kiborítani, lehet, hogy a fiad éppen a műsorért csinálja az egészet ilyen gyakran. Ne adj műsort. Rendezd el az egészet higgadtan. Tudom, hogy ez a legnehezebb, de meg kéne próbálni.

Üdv, Judit