A főszervezőt nem találom meg, így bóklászom tovább. 300-400 méternyi az egész, magam hosszabbra számítottam. A homokos, kiülős részeket a végén gyeptéglákkal lerakott partrész váltja fel, itt mindössze egy sörpocakos tata időzik pár idősebb hölgy bíztató társaságában - ők a járókelőket nézik, a komótosan sétálók meg a napozókat lesik: kicsit olyan, mint mikor a metró mozgólépcsőjén egymás arcába bámulnak a fel és alászállók.
Higiénia. Reméljük, a toi-toiok nem a Szigetről valóak, vagy ha mégis, akkor komoly tisztításon, alapos fertőtlenítésen estek át, mivel ott nem mindenki használta rendeltetésszerűen a fülkéket. A zuhanyok száma riasztóan csekélynek tűnik: az egyszerű szerkezetek könnyű fémvázból és kék hordókból állnak, ám ezek űrtartalma nem fogja fedezni az igényeket, ez már most borítékolható. Épp látom, amint egy biztonságis kedvesen eltanácsol egy hároméves legénykét a tus alól: vagy a gyerkőcöt, vagy a kevéske vizet félti, nem merem megkérdezni. A Dunai Vízimozi feliratú hajóval szemben mediterrán színekre festett kukák pihennek, a homok meg tiszta, szép.
Amennyiben rendszeresen tisztítják a partot, szűrik a reggelre csikkekkel és üvegekkel tarkított homokot és növelik a programok, sportlehetőségek, zuhanyzók, bárok és olcsóbb büfék számát, akkor még jó is lehet a projekt. A szándék, a kedv és a lendület megvan (ez is valami), csak a kivitelezésbe csúsztak eddig kisebb hibák.
Kalmár Csaba