Palánkai Tibor

V. Milyen lesz az Európai Unió jövője?

A következőkben az EU jövőjével kapcsolatosan szeretnék néhány kérdést felvetni.

1. Az egyik sokszor felmerülő kérdés, hogy hol lesznek a jövő Európai Uniójának a határai? Ezt a földrajzi elhelyezkedés, illetve Európa politikai és gazdasági érdekei egyaránt meghatározzák. Az elmúlt évek döntései alapján a balkáni országok, így Albánia, Horvátország, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Montenegro is az EU jövőbeni tagjaiként jönnek számításba. Törökország már régen a jelöltek közzé tartozik, de nehéz megmondani, hogy tagságát mikorra tudja elérni. Nyugaton Norvégia, Svájc és Izland tagsága nyitott kérdés. Hosszabb távon mint lehetséges tagokat kell őket számba venni. A fokozatos kibővülések eredményeként 35-38 országot magába foglaló Európai Unió jöhet létre. Tekintettel az új országok nagy számára, jelentősen eltérő jellemzőire, valamint arra, hogy az alkalmazkodás mind az Unió, mind a jelöltek részéről hosszú időt vesz igénybe, az új, kibővült Európai Unió létrejötte legalább 20-25 éves távlatban képzelhető el. Ilyen körülmények között a következő évtizedek a folyamatos kibővülések, s ehhez kapcsolódóan a reformok időszaka lehet.

Ezzel szemben széles az egyetértés, hogy Oroszország EU tagsága (és feltehetően NATO tagsága) a legkülönbözőbb okokból nem jöhet szóba belátható időn belül. Ugyanakkor a stabil és prosperáló Oroszország alapvető uniós stratégiai érdek, s ezért távlatilag Oroszországgal átfogó és szoros biztonsági és gazdasági kapcsolatokra, valamint az ezeket megalapozó intézményi és szerződéses struktúrákra lenne szükség. Ez jelenthet a legszélesebb értelemben vett biztonsági megállapodásokat (a katonai kérdéseken túl a szervezett bűnözés vagy a kábítószer-kereskedelem elleni harcot stb.), valamint olyan átfogó szabadkereskedelmi rendszert, amely bejutást biztosítana a hatalmas és potenciálisan bővülő orosz piacra, s az egységes piac elemeit is tartalmazná. Távlatilag sokak szerint az Európai Gazdasági Térség (vagy "norvég") típusú megállapodások is elképzelhetőek.

Az Európai Unió határait illetően a kérdőjelek leginkább Ukrajna, Fehér-Oroszország, valamint a két keresztény kaukázusi köztársaság (Grúzia és Örményország) körül vannak. Ezek geopolitikai helyzetük, nyelvi, kulturális vagy vallási kötelékeik és érdekeik következtében az elmúlt évszázadokban hagyományosan speciális viszonyt alakítottak ki az ortodox Oroszországgal. A jövőben az EU felé fordulhatnak, s kialakulhat olyan helyzet, amikor közeledésüket nem lehet elhárítani. Megfelelő körülmények között ugyanakkor az Oroszországnak ajánlott keretek kellően vonzóak lehetnek ezeknek az országoknak a számára is.

2. Egy térség integrációja nem feltétlenül jár együtt az ott élő népek nemzeti identitásának feladásával. Ellenkezőleg, amint egyre inkább tudatára ébrednek regionális vagy globális kötődéseiknek, azt is felismerik, hogy nem feltétlenül a nemzetállam a nemzeti integráció leghatékonyabb eszköze. Az Európai Unió elkötelezett a multikulturális közösség iránt, garantálja a nemzeti kultúrák kiteljesedését - a szélesebb európai keretek jól megfelelnek ennek a célnak. Az európai integráció elmélyítése tehát nemhogy nem igényli a nemzeti identitás feladását, de mint az elmúlt évek bizonyították, egyenesen annak védelmezőjeként lépett fel például a média univerzális kultúripari dömpingjével szemben (a nemzeti filmek és műsorok védelme a hollywoodi kommercializmussal szemben). Semmi akadálya sincs annak, hogy a kultúránkat fejlesszük. Ez kizárólag tőlünk függ majd.

Azt persze nem tudjuk, hogy száz év múlva hány nyelv lesz ezen a világon, vagy éppen az Unióban. Ám nyilvánvaló, hogy Európában szükség van egy közös nyelvre, hiszen valamennyi nemzet fiaival - új "honfitársainkkal" - kommunikálnunk kell! Ez a közös nyelv minden bizonnyal az angol lesz. Bár valószínűleg a francia és a német is megmarad egyfajta elit nyelvnek. De megmarad az anyanyelvünk is! Amelyen verset írunk, amelyen szerelmet vallunk, vagy segítségért kiáltunk, amelyen álmodunk.

Hadd zárjam előadásomat egy híres magyar író még 1942-ben papírra vetett gondolataival, amelyek nem kis mértékben rímelnek arra, amit erről a kérdésről Kant is mondott. "Európa nagy erőforrása és áramtelepe mindig az itt élő népek öntudatos, egymás ellen és egymás mellett folytatott versenyéből táplálkozik majd. Európa, melynek lakosai közös nyelvet beszélnek, melynek népei elvesztették történelmi öntudatukat, népi becsvágyukat, megszűnne Európa lenni a szónak abban az értelmében, ahogyan az volt, az utolsó háromszáz esztendőben, mikor valóságosan az emberi akarat áramtelepe volt az egész világ számára. Európa ereje a sokszínűség, az ellentét, a vita, az emlékezés, a bizonyítás és a különbözés." (Márai Sándor: Röpirat a nemzetnevelés ügyében)