Palánkai Tibor

IV. Az európai integráció előny és hátrány mérlege

Az előnyök és hátrányok problémája az integrációs elmélet legkomplexebb kérdése.

Az elemzések főbb irányai a következők lehetnek:

• az előnyök és hátrányok azonosítása
• a mérhető költségek és hasznok számszerűsítése
• a költségek és a hasznok mérlegének meghatározása (aggregálás).

1. Az előnyök jelentős része politikai jellegű (a biztonság növekedése, a demokrácia garantálása), vagy az integráció olyan gazdasági és társadalmi következményeit jelentik (nagyobb mozgásszabadság, a külföldi tanulás lehetősége, stabil pénzhez jutás stb.), amelyeket nem lehet számszerűsíteni és mennyiségileg kifejezni. Azt lehet mondani, hogy ezek a nemzet, az egész társadalom hosszú távú stratégiai érdekeit fejezik ki, s súlyuknál és jelentőségüknél fogva önmagukban elegendőek ahhoz, hogy döntésünket meghozzuk. A tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy a korábbi csatlakozásoknál (görög, portugál, spanyol) ezek a megfontolások különleges szerepet játszottak, s gyakorlatilag "felülírták" a gazdasági előnyök és hátrányok bizonytalanabb mérlegét.

2. Az EK-en belül már az 1960-as évektől számos kísérlet történt az integráció hatásainak számszerűsítésére. A költség-haszon mérleg meghatározására az egyik legátfogóbb hatás-elemzést az egységes európai piaccal kapcsolatosan végezték, amit az ún. Cecchini-jelentés összegezett. A jelentés mikro- és makroszinten vizsgálta a hatásokat, és igyekezett azokat aggregálni. A viszonylag jelentős és impresszív elemzéseknek minden várakozást felülmúló hatása volt, s nagy szerepe volt abban, hogy az 1980-as évek elején eluralkodó "europesszimizmust" "eurofória" váltotta fel, s az egységes piac programja általános társadalmi és politikai támogatást kapott.

A mikrogazdasági előnyöket illetően olyan tényezőket vizsgáltak, mint a korlátozások leépítéséből származó közvetlen megtakarítások a kereskedelemben és a termelésben, a határok megszüntetéséből származó előnyök, a méretgazdasági előnyök kihasználása vagy az intenzívebb verseny hatásai (üzemen belüli racionalizálás, monopolhelyzet csökkenése stb.). Ezek a megtakarítások a számítások szerint összességében elérték a 12 tagország GDP-jének 5,4%-át. Megállapították például, hogy a gépkocsikkal kapcsolatos eltérő nemzeti előírások és követelmények a Közösségben a fogyasztói árakat 1987-ben mintegy 5,7%-kal emelték meg. A tényezők között olyanokat sorolnak fel, mint a kipufogógázokra vonatkozó eltérő nemzeti előírások, Olaszországban az oldalsó villogó irányjelző és a különleges kerékfelfüggesztés, az NSZK-ban a hátrahajtható vezetőülés és a különleges hátsó lámpák, Nagy-Britanniában a ködlámpák, Franciaországban pedig a sárga fényszóróégők szigorú megkövetelése. Nem véletlen, hogy az egységesítésre vonatkozó javaslatokat az autógyártók osztatlan lelkesedéssel fogadták.

A makrogazdasági elemzéseknél a gazdasági növekedést, a foglalkoztatási hatásokat, a fogyasztói árakat és a fizetési mérleghatásokat vizsgálták. Az előnyök és a hasznok mérésénél a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásoknak különös figyelmet szenteltek. Tulajdonképpen azt is lehet mondani, hogy végül is a növekedésgyorsító hatásokat tekintik az integrációs előnyök komplex mutatójának. Végső soron a mikro-előnyök is a gyorsabb gazdasági növekedésben összegeződnek, és az elemzések gyakorlatilag azt vizsgálják, hogy az adott integrációs intézkedések mennyit "tesznek hozzá" a gazdasági növekedéshez.