Diszkó Futuriszkó

A Chi Recordings két frontembere, dj Naga és Kevin egy ideje amondó, hogy kísértet járja be az elektronikus zene világát: a futuredisco kísértete. Mi a jövődizsi és honnan jön? Naga megmondja.

De mitől halott a progresszív?

- Fénykorában jellemző volt rá egyfajta hiteles-koszos mélység. Kialakultak bizonyos állandó formák: mindig jelen volt valami kongás vagy más organikus, instrumentális hangzás, mellette erősen eldelayezett, már-már dubos dolgok, és elég furcsa, lebegő, mondhatni, pszichedelikus house-zá állt össze. Ez az egész eléggé megcsontosodott, még ha kissé trance-esedett is, de ami még rosszabb, a bulik nagyon morcik kezdtek lenni. Külföldön is cikkeztek erről: mindenki áll a trendi cuccában és komoly fejjel nyomja. Egyszer Harry Lemonnal (Lemon 8) beszélgettem erről. Azt mondta, odakint az a probléma, hogy eltűnnek a csajok a tánctérről. A szcéna erre azt lépte, hogy egyrészt elmozdult a break felé, másfelől a komor hangulatot oldó vokálokkal és egyebekkel igyekezett hígítani a hangzást: rengeteg hajszárítós szőnyeghang, meg r'n'b-szerű fehércsajszi-vokál. Legtöbbször annyira nem passzol az egészbe, hogy - legalábbis számomra - ezáltal épp az átélhetősége veszett el.

Forrás: [origo]

Ezzel szemben a futuredisco?

- A futuredisco lényege, hogy a zenéket nem a "végtelenül komolyan vesszük magunkat" szándékával készítik. Oldottabb az egész, elmegy a groteszk vagy a geg, a vicc irányába. Ezek általában digitális viccek: néha olyan lehetetlen hangok szólalnak meg, hogy csak röhögni lehet rajtuk. A másik jellemző a retrobeütés. Mint minden más műfaj, ez is egy több korszakkal korábbi dologra kacsingat. Érezhetőek az elektro, a detroiti minimáltechno és a diszkó hatásai. Tehát azért izgalmas, mert ha kicsit másmilyen volna, akkor már gázos volna. Időnként a mai fülnek meglehetősen komikus, neotonfamíliás bassline-ok tűnnek fel benne.

Már épp akartam kérdezni, honnan jön a diszkó.

- Elmondom. Legutóbb, amikor végigettem magam az aktuális heti break-lemezeken, rájöttem, mi zavar bennük: ezek sértődött, duzzogós zenék. Nekem egy ponton túl ebből elegem van. A futuredisco viszont legtöbbször poénos, nincs rá jobb szó. Igyekszik oldani a partykra jellemző feszülést. A számokban van valami olyan felütés, ami a nyolcvanas években volt divat, és legszembetűnőbben az androgén külsőben, a rózsaszín taréjokban, meg hasonlókban mutatkozott meg. Ezt akkoriban New Wave-nek nevezték, próbáltak játszani a műanyaggal, a latexszel, a színekkel, a formákkal. De itt van például a Giggolo Records, az egész electroclash, a romlottság, a dekadencia vicces kultusza; a baj ezzel is az, hogy sokszor üres, egyszerű Ziggy Stardust- vagy Nina Hagen-utánérzés.

Vajon miért éppen ez a vonal sunnyog most vissza?

- Erre nehéz válaszolni. Egy zene esetében mindig az a fő kérdés, hogy mennyire hiteles, mennyire átélhető az adott kulturális kontextusban. És ma ezek a kontextusok jóformán évente cserélődnek. Három vagy négy évvel ezelőtt a hitelességet inkább a mélység jelentette, most úgy látom, inkább a viccesebb dolgok tűnnek átélhetőnek. Mindez természetesen nem kizárólagos, azért mostanában is készülnek jó mély zenék.

A futuredisco megjelenése talán arra is visszavezethető, hogy egyre inkább keveredik egymással szinte az összes stílus, nem?

- Lehet, hogy van benne valami, de azért az irányzatok sohasem különültek el élesen egymástól. Olyan, hogy, "drum'n'bass-ethosz", meg "goa-ethosz", csak a különböző szcénák partyjaira járó fanatikus megmondóemberek fejében létezik. Akik ezeket a zenéket csinálják, általában a legnyitottabbak, érdekli őket mindenféle más is. Mi másról szólna a szoftverek, szemplerek segítségével megjelenő olcsó házistúdió, mint arról, hogy "csinálj, amit akarsz, ne törődj a skatulyákkal"?

Galambos Péter