Konvergencia, digitális kultúra 2005 - a Fénykatedrális után

Kömlődi Ferenc Fénykatedrális című, 1999-ben megjelent könyvében már egyszer fölvázolta az emberiség digitális jövőjét, olyan témákról elmélkedve, mint tudomány és művészet integrációja, nano- és biotechnológia, robotika, transzhumanitás, cyberlétformák. Ezután hat évvel, a Freee Magazin augusztusi és szeptemberi számában az emberiség digitális kultúrájának legújabb fejleményeiről támadt gondolatait foglalja össze. Esszé a jövőbe - első rész.

A kilencvenes évek második felére szökött virágzásba a heterogenitása ellenére viszonylag egységesnek nevezhető technokultúra. Rendkívül szerteágazó, felületes szemlélő számára összeegyeztethetetlennek tűnő forrásokból táplálkozott: számítógépes forradalmakból, világháló-teóriákból, káoszelméletből, cyberpunk-irodalomból és -filmekből, ember és gép integrációját célzó tudományos és művészeti kísérletekből, nanotechnológiai látomásokból, robotikából, transzhumanista filozófiából, elektronikus tánc- és kísérleti muzsikákból, szintetikus tudatmódosítókból. Ezekből a mozaikdarabkákból állt össze Cyberia nagy egésze, beláthatatlan kulturális és társadalom-lélektani dimenzióival. Minden út oda vezetett.

A világszínpadon peregtek az események: japán kutatóközpontokban és anime-műhelyekben, a kaliforniai Szilícium-völgyben, torontói filmstúdiókban, London partyforgatagában, játéktermekben, a számítógép képernyőjén... A természet- és társadalomtudományok határai összemosódtak.

A kulcsszereplőket messianisztikus hit vezérelte, az ezredforduló csodavárásában egyfajta - technológiai és spirituális - Különösség közeli eljövetelében bíztak. Hogy kiugrunk (az amúgy is véget ért) lineáris történelemből, dimenziót váltunk, a homo sapiens létből a poszthumán létbe lépünk át.

A cyberuniverzum új típusú közösségeket, soha nem látott kollektív művészeteket teremtett. Kialakult a nemzetek feletti digitális világnyelv, demokratizálódott az alkotói folyamat; nyitott, permanensen fejlődő munkák - work-in-progress - kezdték uralni a terepet. A zene nemcsak (mint mindig) meghatározó szerepet töltött be, hanem a tudományos-technológiai változásokat leginkább követő, azokra leggyorsabban reagáló, a hightech vívmányait legkönnyebben adaptáló művészi kifejezési formának tűnt.

Ezekről a trendekről írtam 1996 és 1999 között Fénykatedrális című könyvemet, melyet máig összegzésnek, s nem jövőképnek tekintek. A technokultúra elterjedését, a viszonylag egységes ideológiamentességet, futurisztikus - de nagyon is az akkori jelenben gyökerező - diskurzusokat, pillanatképeket vázoltam fel. Mellőztem a hazai specifikumokat, kizárólag a nemzetközi színteret vettem figyelembe. (Magyarországról talán annyit, hogy a trendek ugyan némi késéssel betörtek, de ritka kivételektől, pillanatoktól eltekintve soha nem képeztek abban az értelemben technokultúrát, mint például Japánban vagy az Egyesült Királyságban. Példáknál maradva: tánczene és mesterséges intelligencia, Cronenberg és a virtuális közösségek közti összefüggéseket csak szórványosan, egy-egy ugyan "kiválasztott", de végérvényesen perifériára szorult vagy eleve ott ragadt munkában lehetett tetten érni.)

Az ezredfordulót követően drasztikusan megváltozott a terep: a technokultúra ugyan nem tűnt el, de teljesen átalakult, a zene elveszítette élenjáró szerepét, még újabb kollektív kifejezési formák (például blogok és wikik) tűntek fel. Egyre pontosabbak, hihetőbbek a szimulációk, trendi és helyenként idejét múlta a transzhumanizmus, a nanotech másként jött be, a csúcstudomány tovaszáguldott a legtöbb "hagyományos technoművészet" mellett. Lucas leforgatta a Csillagok háborúja első trilógiáját, még élethűbbek a számítógépes játékok, a Gyűrűk Urá-ban ágensseregek csapnak össze, mind több a beszélő fejű virtuális honlap-kalauz, Aphex Twin alig komponál már, William Gibson közeljövő helyett a mába helyezi történeteit (Trendvadász, 2003), a mesterséges intelligencia intelligens alkalmazásokba csapott át, a biotechnológia új alkotói távlatokat nyitott meg.