Konvergencia, digitális kultúra 2005 - a Fénykatedrális után

Kömlődi Ferenc Fénykatedrális című, 1999-ben megjelent könyvében már egyszer fölvázolta az emberiség digitális jövőjét, olyan témákról elmélkedve, mint tudomány és művészet integrációja, nano- és biotechnológia, robotika, transzhumanitás, cyberlétformák. Ezután hat évvel, a Freee Magazin augusztusi és szeptemberi számában az emberiség digitális kultúrájának legújabb fejleményeiről támadt gondolatait foglalja össze. Esszé a jövőbe - első rész.

Forrás: [origo]

Gyors "megváltásban" sem hiszünk többé. Tovatűnt a csodavárás, 2001. szeptember tizenegyedikének öngyilkosmerénylői és a tragikus eseményeket követő világméretű paranoia elbizonytalanítottak. Az információtechnológiában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonsági eljárásokra, szaporodnak a rádiófrekvenciás azonosítóval (RFID) ellátott termékek, legújabb játékaink a digitális Irakba, Afganisztánba, esetleg az antik Rómába csalogatnak hadakozni.

Mind áttekinthetetlenebb az események manapság elsőszámú helyszínét adó világháló, borúlátó vélemények - és a New Scientist neves számítástudományi szakemberekkel, fizikusokkal, matematikusokkal készített interjúi - alapján lelassult az innováció üteme, csökken a valóban forradalmi találmányok száma, 2024-től "sötét évek" prognosztizálhatók. Annak ellenére, hogy az átlagember technológiai nirvánaként, aranykorként éli meg a jelent: a világhálón szörfölve, wifi-laptopról bonyolítja ingyenes internetes telefoncsevelyét, elképesztő mennyiségű információ - adatszemét? - zúdul rá, kijátszhatók a kódok, minden elérhető, könnyedén, pár klikkel hozzáférhető.

A legtöbb futurológus viszont (a lineáris, intuitív fejlődéssel szemben) exponenciális növekedésről beszél. A hajdan mesterségesintelligencia-kutatóként, beszédfelismerő-rendszereiről és az akusztikus hangszerek korlátait komputeres vezérlési módszerrel korrigáló, egész zenekarokat pótló masinájáról elhíresült, manapság viszont inkább meghökkentő jóslatairól (és a háló egyik leginnovatívabb honlapjáról) ismert feltaláló-polihisztor Ray Kurzweil töretlenül optimista: előbb Az intelligens gépek korá-t (1988), majd A spirituális gépek korá-t (1999) megírva vázolta fel máig fenntartott, transzhumanista berkekben rendkívül pozitív visszhangra lelt fejlődési ívét. Az elkövetkező száz esztendő kronológiáját adta: ember és gép konvergenciáját, biológiai és nem-biológiai intelligencia egymásba integrálódását, nanotechet, aztán a még parányibb világokba vezető piko- és femtotechnológia távlatait ismertette.

Felettébb kvantitatív módszerekkel, holott a különböző kapacitás- és méretnövekedésekbe vetett túlzott bizakodásra a mesterségesintelligencia-kutatás modernkori - a tudományág "hivatalos" születéséig, a Darthmouth College-ban 1956 nyarán megtartott két hónapos munkatalálkozóig visszavezethető - története többszörösen rácáfolt. Már akkor is csak húsz-huszonöt év választott el az emberével egyenrangú gépi értelem megjelenésétől... Valahol mindig hiba csúszott a számításokba, a robotok egyelőre kizárólag filmekben kerekedtek fölénk, az egységes mesterséges intelligencia egyszer majd újabb szintézisért kiáltó részterületekre hullott szét, addig viszont a szakágak dinamikus, némi túlzással (de buzzwordként gyakran emlegetett) intelligens programokat, eszközöket, rendszereket eredményező fejlődése várható.

Új elképzelések nyertek, s vesztettek teret: biológiai modelleket követő-másoló neurális hálók, ágensek, rajok, kognitív rendszerek. Az utóbbi tíz-tizenöt év legfontosabb paradigmaváltása biológia és információtechnológia - a "klasszikus" (körülbelül az ezredfordulóig datálható) technokultúrára még csak szórványosan ható - szintézise. Minél többet tudunk az organikus rendszerek információfeldolgozásáról, annál eredményesebben ültethetők át komputeres közegbe az ellesett működési elvek, evolúciós és koevolúciós módszerek.