"Azt akarjuk, hogy minden ember legalább egyszer lásson az életében egy performanszt" - nyilatkozta ef Zámbó István, akinek hatalmas, piroskörmös ujjszobra köszönt mindenkit, aki Szentendrére látogat. A szentendrei underground képzőművész csoport, a Vajda Lajos Stúdió alapító tagja szerint azért kell látnunk performanszot, mert felébreszti bennünk a szunnyadó emberi kíváncsiságot. Ébresszük hát fel mi is szunnyadó kíváncsiságunkat, és zarándokoljunk el a Gödörbe, ahol az akcióra a festészetében is nagy hangsúlyt fektető Szirtes János és a szintén szentendrei kötődésű feLugossy László mutatják be Kint bent fent Lent Jobbra Balra Elöl Hátul - Közte című performanszukat.
![]() |
feLugossy László és Szirtes János egy régebbi performansza |
Az előadás a Vajda Lajos Stúdió művészeinek kedvenc fotóit összegyűjtő kiállítást nyitja meg. Nincs téma vagy kurátori koncepció - a fényképeket csupán a meghívott alkotók szellemi kötődése tartja össze: Sugár János, Vető János, Méhes Lóránt, Csontó Lajos, Bukta Imre, feLugossy László, efZámbó István, Bán Miklós küldte el legjobbnak tartott fényképét a kiállításra.