A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Koporsóbizniszben utazik Kusturica írója

Vágólapra másolva!
SZÍNHÁZ
Vágólapra másolva!

Tuti, hogy nem sokan tudják, Emir Kusturica Arany Pálmás Underground című filmje egy Tavasz januárban című színdarab alapján született. Szerzője nem más, mint Dusan Kovacevic, a szerbek legismertebb drámaírója, aki az Underground mellett - ahol saját művét adaptálta vászonra - sok más film forgatókönyvírója is egyben. Fura, hogy a magyarországi színházak ódzkodnak az egykori baráti országok mai drámairodalmától - annak ellenére, hogy a kortárs szerzők legtöbbször éppen rokon traumákban vájkálnak. Ezért lehet, hogy Dusan Kovacevicnek is csak két darabját mutatták be nálunk. Most a Kecskeméti Katona József Színház a szerb szerző egy már Kaposvárott bemutatott fekete komédiáját vette elő, címe költői: A maratonfutók tiszteletkört futnak, témája pedig balkánian bizarr: egy ötgenerációs család koporsó-újrahasznosítással keresi a kenyerét, a legkisebb fiú ki akar törni a bizniszből, de nem olyan egyszerű ez, ráadásul nője is van, el tudjuk képzelni. A Tito idejében játszódó groteszk családtörténet volt Kovacevic első darabja (1973-ban), egy évtizeddel később film is született belőle. Magyarra Spiró György fordította sok humorral, a kecskeméti színház január 29-től játssza.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!